2013. december 14., szombat

12. fejezet - Kétségek

Drága olvasóim!
Talán már lemondtatok rólam, és nem is vártátok, hogy hozom egyáltalán a részt, ekkora késés után. Teljesen megértem, ha csalódtatok bennem, és azt is megértem, ha leiratkoztok (ahogyan már négyen leiratkoztak) de azért remélem nem vettem el minden kedvet a blogomtól. Egy kisebb írói válságon mentem át, de nem untatnálak benneteket a részletekkel. A másik, amit szeretnék kihirdetni, hogy napvilágot látott az első személyes blogom, amit inkább rám jellemző kis szösszenetekkel fogom megtölteni. Ami titeket érdekel, az a novellaverseny, amit ígértem: http://main-page-leona-g.blogspot.hu/. Remélem sokan jelentkeztek, nagyon örülnék neki!
Jó olvasást az extra hosszú részhez!:)


Nem gondoltam volna soha, hogy képes leszek ilyen rosszul érezni magam. Nem engem ért a sérelem, nem esett baja az én Jakemnek, de még csak nekem sem lett semmi bajom. Mindez egy másik embernek, és az őt védő angyalpárosnak jutott. A két angyal tudatáig még nem jutottak el a történtek. Nem tudták feldolgozni ezt a borzalmat, azt, hogy a védencük halott. Álltak, egymásba kapaszkodva és csak döbbenten meredtek a holttestre. Gyorsan kapkodták a levegőt, végül a lány felzokogott. Hangosan, és szívszorítóan. Férfi társa átkarolta, merev arcán egy apró könnycsepp szaladt lefele. 
 Emlékeztem arra a napra, nem is volt olyan régen. A halál csupán egy apró pillanat volt, egy villanásnyi fájdalom és kétségbeesés, és már vége is volt. Emlékeimben élt a pillanat, amikor a fénybe öltözött Clary sírva átölelt, és minden erejével azon volt, hogy megnyugtasson, bár ő sem volt nyugodt. Az angyal tudja, hogy a halál nem rossz, csupán továbblépés: meg is tapasztalta. Ám a változás még úgy is rémisztő marad, ha az új helyet nem takarja homály. Az őrangyal attól fél, hogy védence esetleg rosszabb helyre kerülhet, és legnagyobb álma, hogy a mennyekben tudhassa, még akkor is, ha még egy jó ideig nem találkozhatnak. Gyönyörű dolog az angyali önzetlenség. Csak az számít, hogy az, akit szeretsz, biztonságban legyen, és boldogságban éljen. A halál perce pedig mindent megváltoztat. Ilyenkor értelmet nyer az eddigi munka, a sok küzdelem a gonosz ellen. Ez a leszámolás pillanata. És ha még a védenc jó helyre kerül, akkor is előttünk áll a kérdés: kire fogok vigyázni? Talán én is befejezhetem a sok munkát, és tovább léphetek? 
 Georgo elszámolása pedig igazán rémisztő jövőt festett le. Egy olyan embernél, aki ennyi szörnyűséget tett, sosem lehet tudni, mi van a szívében, belül. Hitt-e bármiben, szeretett-e valakit? Sosem lehet tudni, mit tartogat egy ilyen ember számára a jövő. Láthattam a csodát, ahogy a testtől elválik a lélek. Fény borította be az apró helyet, megvilágította a véres betont. A fényből kivált Georgo lelke, amint összegömbölyödve, akár egy kisgyermek, döbbenten mered a saját testére. Arcán sűrűn folyó könnyek jelentek meg. Mielőtt keserves zokogásba kezdett, szorosan átölelte az angyallány. Georgo kétségbe esetten a lányba kapaszkodott, kapkodó lélegzetvétele betöltötte elmémet. Ismertem a helyzetet: Clarybe ugyanígy kapaszkodtam. Ismertem ezt a félelmet, amit most a férfi érzett, teljesen átéreztem a helyzetét. Az angyalférfi letörölte a könnyeit, és esetlenül átölelte a nála kétszer nagyobb Georgot. 
 Különös fájdalom volt tudomásul venni, hogy ezt a sok fájdalmat és borzalmat pont az én Jakem osztotta. Hidegvérűen kegyetlenül, és habozás nélkül. Fájt a tudat, nem akartam elhinni. Nem lehet, hogy az én Jakem szörnyeteg! Gonosz, szívtelen ember, aki egyetlen apró rezdülés nélkül képes volt kioltani egy emberi életet. Hogy védhetnék egy ilyen embert? Hiszen ő egy szörnyeteg! Nem tudnék szeretni valakit, aki ilyen hidegvérűen, és gondolkodás nélkül képes az ilyesmire! Jake lenézett a kezére, amiben a pisztolyt tartotta. Szemei ijesztően üresek voltak. Nem lehetett kiolvasni belőlük semmit, egész egyszerűen csak szemek voltak, de nem voltak mögöttük sem gondolatok, sem érzelmek. Márpedig a szemeket az teszi emberi szemekké, hogy olvasni lehet belőlük. De ezekből a sötétkék, már-már fekete szemekből nem lehetett olvasni. Meredten bámulta Georgo holttestét, de nem mozdult vagy szólt. A könnyeim pedig csak folytak, ahogy néztem ezt a hideg szörnyeteget, akit nem tudtam szeretni. Felpillantottam a mellettem tornyosuló Willre. Bátorítóan, de csöppet sem boldogan halvány mosolyt küldött felém. Zongorista ujjai rázárultak az én kis kezemre. Így álltunk, kéz a kézben és csöndesen figyeltük az eseményeket. 
 A banda körében nem volt akkora dolog a halál. Csak olyan dolog, ami nap, mint nap megtörténik, de azért egy pillanatra elgondolkodtat mindenkit. A falak mellett az emberek megmozdultak a holttest felé. Talán az ő dolguk volt elvégezni a további munkálatokat: megsemmisíteni minden nyomot, ami a bűnt követte. Még egy árny lépdelt a test felé: Michaell. Megállt  a test fölött, Jake mellett és undorodva elhúzta a száját. Michaell gyilkosa fölött állva bizonyára diadalt érezhetett. Nem tudtam volna biztosat mondani, hiszen az ő arcáról sem lehetett leolvasni semmit.
 - Pontos lövés - mondta egy kis idő után - Túl pontos is... Többet kellett volna szenvednie, tovább kellett volna tartania...
Szavai hallatán borzongás futott rajtam végig. Rhea szemében együttérzés csillant, átkarolta Michaell derekát, ő pedig ugyan nem nézett rá, de viszonozta az ölelést.
 - Hát, megtettem. Ez elég bizonyíték nektek? - tette zsebre a kezét Jake, arca merev maszkban várta a választ. Michaell megköszörülte a torkát, pillantását elfordította a testről, a düh elhagyta a tekintetét.
 - Üdv a bandában! - mondta szárazon, és kikerülte Jaket.
A fiú értetlenül tekintett a főnök után, akinek azonban semmi kedve sem volt vele foglalkozni. A fal mellett állók némán dolgozni kezdtek a test körül. Fekete zsákba tették, a vért egy ronggyal feltörölték. Jake szórakozottan kifelé indult a komor teremből, Michaell és Rhea után.
 - Szívélyesebb fogadtatásban reménykedett - súgta halkan Will a fülembe, mire bólintottam. Tényleg úgy tűnt. Egy pillanatig sem látszott szerencsétlennek, de nem igazán tudta, mit kezdjen magával. Kilökte a vasajtót, és a szűk sikátorban találta magát. Mi követtük. Rágyújtott egy cigarettára, mi pedig letelepedtünk a koszos utca kövére.
 - Szörnyeteg - mondtam halkan, de Will meghallotta.
 - Szörnyeteg? - ráncolta a szemöldökét - Jake?
 - Igen - válaszoltam, hangom bizonytalan és zavarodott volt - Kegyetlen, gonosz és hidegvérű gyilkos.
 - Én nem ilyennek látom - szólt mosolyogva, én nem értettem, mi ezen a mosolyogni való.
 - Milyennek látod? - fordultam teljes testemmel felé, érdeklődve vártam válaszát.
 - Megkeseredettnek, reményvesztettnek és olyan srácnak, aki előtt rengeteg elvárás van, és kénytelen volt beletörődni egy olyan sorsba, amit nem is ő választott magának. Nyugtalan, és szeretetéhes - sorolta kedvesen, hangjában együttérzést és szeretetet véltem felfedezni.
 - Te ezt honnan tudod róla?
 - Én is ugyanilyen srác voltam, mint ő, háromszázötven évvel ezelőtt - mondta mosolyogva, a szemeim pedig elkerekedtek erre a kijelentésre - Nekem is fagyos volt az arcom, én is kegyetlen voltam. Valójában ezerszer rosszabb voltam, mint Jake, hiszen ő most rá volt kényszerítve a gyilkosságra. Én nem voltam, mégis megtettem - egy kis szünetet tartott, majd folytatta - De mindezt csak azért, mert nem volt senki, aki szeretett volna, vagy valaki, akinek számított volna, hogy mi a helyzet körülöttem. Ha lett volna egyetlen ember, aki törődött volna velem, talán más lett volna minden. De nem volt, így az embereken akartam megbosszulni azt, amit sohasem kaptam meg. Furcsa, hogy ezt elmondom... Még soha sem mondtam el senkinek.
Will arcán zavart félmosoly jelent meg, szemeit lesütötte. Tudtam, hogy a mosoly ismét csak egy álca. Nem felejtettem el azt, amikor azt mondta:" Soha sem fogom tudni megbocsátani magamnak, amiket tettem."
Ujjaimat az övéire kulcsoltam, és megszorítottam azokat. Will hálásan rám mosolygott.
 - De ti nem ugyanazok vagytok... Te más vagy. Jake, egész egyszerűen egy test, melyből hiányzik a lélek! Hát nem láttad a szemét? Nincs benne semmi! A tiedben van - mondtam zaklatottan, a levegőt sűrűn kapkodva, még akkor is, ha már nem volt szükségem levegőre. Csak egy megszokott mechanizmus volt.
 - Megváltoztam - vonta meg a vállát, szemeit a betonba ragadt rágógumikon tartva.
 - Sajnálom - mondtam halkan, megtörve a csendet.
 - Én is - továbbra is arcán volt a keserű mosoly, amit le szerettem volna törölni, hogy helyette valódi öröm- előidézte mosolyt láthassak.
 - Nem akarod megkérdezni tőlem, hogy én milyen züllött életmódot éltem?
 - Te nem éltél züllött életmódot - válaszolta reflexből, mire csúnyán néztem rá, és megismételtem kérésemet.
 - Nem akarod megkérdezni tőlem, hogy én milyen züllött életmódot éltem?
 - Milyen züllött életmódot éltél, Lana? - kérdezte újra felöltve a féloldalas mosolyát, amit én úgy imádtam.
 - Belekerültem egy kocsiba, ami nem is az enyém volt, én vezettem, szóval valószínűleg elkötöttem, és mivel nem emlékszem, hogy ez mind hogy történt, nyilván be is voltam drogozva. Mondjuk az univerzum bosszút állt, az első züllésemet követően, ott is hagytam a fogamat - mondtam ki a teljes képtelenségnek tűnő gondolatot, mellyel az egész könyves kalandom indult. Will hangosan felnevetett a képtelenségen, egy pillanatig sem gondolta, hogy ez igaz lehet. Nevetésén felbátorodva folytattam a mesélést:
 - Ugye a drognak köszönhetően azt hallucináltam, hogy belekerülök egy mesés könyvbe, és  a végén már a fő utcán száguldottam egy lopott autóban!
Mesém végére nekem is nevetnékem támadt. Will letörölte a vidámság könnyeit a szeme sarkából.
 - Nem lehet igaz, nem is vall rád! - lökte meg a vállamat, afféle "ne szórakozz!" stílusban.
 - Ne aggódj, én sem hiszem el - nevettem önfeledten.
 - Köszönöm, Lana! - szólt Will, én pedig kedvesen visszamosolyogtam rá.
 - Nincs mit, Will.
 - Ideje lenne követni Jaket, nem igaz? - pillantott fel védencünkre Will, aki már eltaposta a csikket, és befele igyekezett.
 - Gyerünk! - pattantam föl ültemből, és magammal rántottam társamat is.
Jake hanyagul belökte az ajtót, és a már ismerős sötét előtérben találta magát, de nem volt egyedül. Michaell és Rhea romantikus csókot váltottak, majd mikor észrevették, hogy közönségük akadt, lassan szétváltak.
Jake arca hűvös mosolyt öltött, amelyet hátborzongatóbbnak találtam, mint eddig bármelyik arckifejezését. Mintha valamit görcsösen akarna takarni, amit eddig nem.
 - Elnézést a zavarásért - hangja viszont szívélyesen csengett, nem érződött belőle semmi negatív érzelem.
 - Semmi baj - mosolygott rá Rhea, majd Michaell is halvány mosolyra húzta száját.
 - Azt hiszem tartozom egy bocsánatkéréssel, amiért nem volt rendes fogadtatásod. Szép lövés volt - dicsérte meg újra a főnök Jaket, aki csak bólintott. Magára erőltetett egy halvány mosoly félét, de nem látszott úgy, mintha büszkeséggel töltötte volna el a dicséret. Tudomásul vette, és kész.
 - Köszönöm.
 - Michaell, ne tartsunk egy üdvözlő bulit, Adrian tiszteletére? - kérdezte Rhea, miközben átölelte a férfi derekát, és felnézett az arcára.
 - Tarthatunk. Mit gondolsz, Adrian? - kérdezte felvont szemöldökkel a főnök.
 - Nem szükséges fáradozni miattam... - szabadkozott udvariasan Jake.
 - Nem csak miattad, amúgy is szokás egy beavató bulit tartani. Egyenesen bűn lenne elmulasztani - legyintett hanyagul.
A beszélgetés további udvarias hangnemben folytatódott. Talán ez volt a legfurcsább, amit életemben hallottam: a kedves mosoly mögött egyértelműen a feszült figyelem volt jelen, ami minden egyes porcikába belelát, megvizsgálja az összes hajszáladat, minden a helyén van-e. És ha talál valamit, nem szól, elraktározza magában, hogy később fegyverként használhassa. Igazán kellemetlen volt. Úgy ítéltem meg, hogy ennél a beszélgetésnél nem feltétlenül kötelező jelen lennem, így Will felé fordultam.
 - Te meg tudod fejteni a gondolatukat? - kérdeztem tőle halkan, mire elgondolkodva elhúzta a száját.
 - Többnyire igen. Ismerem a fajtáját.
 - Abe-től tartanunk kéne?
 - Nem, talán tőle a legkevésbé - mondta egy kis szünet után, arcán féloldalas mosollyal folytatta az elméletét - Abe tipikusan a rossz játékos. Jó lapjai vannak, de nem tudja kihasználni őket. Olyan alkata van, hogy bárkit legyőzne a verekedésben, azonban rosszkor használja fel ezt a kártyát. Előhúzza, amikor abszolút felesleges, dühből nekiront bárkinek, holott okosabb lenne nem elárulni az ellenségnek, hogy milyen típus is ő, milyenek a lapjai. Minél több érzelmet mutat, annál gyengébb és sebezhetőbb. Abe legyengítette magát egy nap alatt, és Jake úgy el fogja tudni intézni, hogy majd csak leshet.
 - Azt mondod, hogy az a jó játékos, aki nem mutatja meg senkinek a lapjait?
 - Vagy aki úgy mutatja föl a lapjait, hogy teljes zűrzavar és káosz legyen az eredménye: pont annyit, amennyi elegendő ahhoz, hogy mindenki bizonytalanná váljon - magyarázta türelmesen, és halkan, hogy közben fél füllel a beszélgetést is hallani lehessen.
 - És szerinted Jake jól játszik? - kérdeztem újra. Will bólintott.
 - Ő a legjobb játékos, akit valaha láttam.
Willben mintha valami büszkeségféle villant volna át. Ám szerintem ez a büszkeség nem is annak szólt, hogy az adottságával mit kezd, inkább az eszének. Újabb és újabb kérdések merültek fel bennem, és sorban fel is tettem őket.
 - Szerinted ki az, akitől tartania kéne? A legjobb játékos?
 - Kire tippelnél? - kérdezett vissza azzal a kíváncsi félmosolyával, én pedig töprengőbe estem.
 - Talán... Michaell, nem igaz? - mondtam ki végül egy kis szünet után.
 - Igen, ő ügyes. De engem mástól ráz ki a hideg - arca egy kicsit elkomorult, tekintetét a beszélgetőkre függesztette.
 - Kitől? - kérdeztem újból. Az az igazság, hogy el sem tudtam volna képzelni, hogy Willben bárki is félelmet kelthet. Will maga volt a bátorság és az erő.
 - Rhea - bökött az apró lány felé a fejével - Nála nagyobb boszorkányt el sem tudnék képzelni.
Ekkor Will egy kicsit halkított a hangján, hiszen a Rheát óvó angyallány barátságtalan tekintete szigorúan kísérte minden szavát.
 - Miért pont Rhea? És honnan veszed, hogy boszorkány? - csodálkoztam a válaszán, ez nem kétséges. A nagy és erős Will pont ettől az apró lánytól tartson? Furcsának találtam, az egyszer biztos.
 - Láttad a reakcióját, amikor Georgo meghalt? - némán megráztam a fejem - Csak mosolygott!
Döbbenten kimeresztem a szemem, Will pedig folytatta.
 - Számomra ez a mosoly mindent elárul róla. Egy normális lány reakciója az lenne, ahogyan te tetted. A sikoltás és a sírás. A férfiak sem viselték nyomtalanul, a teremben mindenki a cipője orrát bámulta, pedig nap mint nap látnak halált. Még így sem tudták elrejteni az undorukat. Milyen ördögfajzat képes mosolyogni eközben?
 - Lehet, hogy csak színészkedett... - vetettem fel, miközben komor tekintetemmel legszívesebben leolvasztottam volna arcáról az ártatlan mosolyt.
 - Akkor nagyon jó színésznő - válaszolt, de hangjából kihallatszott, hogy nem hisz benne.
Én sem hittem benne. Forró düh kapott lángra a mellkasomban. Elhatároztam, sokkal jobban fogok ügyelni a lányra.
 Ebben a pillanatban vészjósló hörgésre kaptam fel a fejem. A levegő megdermedt a démonok gyors és nesztelen közeledtére. Foszladozó húsuk alól fénylett a csupasz csont. Egész lényük a bűnt és a bűnhődést hordozta. Színtelen pupillájuk Jake arcára tapadt, éhesen felé nyújtották a karjaikat. Én és Will a másodperc tört része alatt reagáltunk. Will már ki is lőtte a nyilat, ami a Jakehez legközelebb álló démon testébe fúródott. A nyilak csak úgy szárnyaltak, sorra megtalálva a célpontot. Én sem maradtam tétlen. Különböző szent átkokat küldtem feléjük, hol a tüzet, hol a fényt, amelyektől elporladtak, néma sikolyra nyitva szájukat. Nem voltak olyan sokan, mint a múltkor, olyan húsz körül lehettek. Összehangoltabban dolgoztunk, mint azelőtt bármikor. Fél szavakból is megértettem Will utasítását, és egy pillanat múlva teljesítettem is. Rhea őrangyala törökülésben, szórakozottan figyelte a jelenetünket, de segíteni nem segített.
 - Akkor szólok Jamesnek, hogy szervezze meg az estét - zárta le a témát Michaell, majd Rheára pillantott - Körbe vezeted Adriant, Rhea? Biztosan örülne egy kis idegenvezetésnek.
 - Persze - mosolyodott el még szélesebben a lány - És neked mi a terved mára?
 - Beszélnem kell egy szállítóval. Már egy hete késik, és ha így folytatja, nem lesz jó vége.
 - Sok sikert a tárgyaláshoz! - fordult Michaell felé csillogó szemekkel, átkarolta a nyakát, és egy illendőnél hosszabb csókkal ajándékozta meg.
 - Meglesz. Jó mulatást!
 - Kösz - intett fagyos mosollyal az arcán Jake, és addig néma maradt, amíg Michaell hallótávolságon kívül nem esett.
- Szerintem először forduljunk a cuccodért, azt lepakoljuk a házban. Míg megyünk, beavathatlak titkokba, és amikor odaértünk, bemutathatom a házat - sorolta lelkesen Rhea, csillogó szemekkel. Jake csak bólintott.
 - Csodás - lelkesen tapsolt egyet, és a főutca felé vette az irányt - Ugye erre?
 - Igen - válaszolta továbbra is színtelen hangon.
 Kínos csöndben megindultak egymás mellett a forgalmas úton. Mind a ketten keresték a szavakat, mit kellene mondaniuk, majd Jake nem bírta megállni, kinyögte a kérdést:
 - Te és Michaell?
 - Igen, már egy éve együtt vagyunk - sütötte le a szemeit szégyenlősen, de én nagyon jól sejtettem, hogy semmi szégyenlősség nem volt benne. Ez csak a színház része, ha igaza volt Willnek, az előbb. Szörnyeteg.
 - Ilyen fiatalon főnök? Még nem láttam ilyet... - szólalt meg újra Jake, hangja és arca teljesen kifejezéstelen volt.
 - Lám, lám! Rátért a tárgyra - vigyorodott el Will, én pedig kérdően felé pillantottam - Most puhatolózik az apja haláláról, és a gyengéjéről.
 - Nos, igen. Az édesapját megölték, és ő vette át a helyét - a szemeit továbbra is a magassarkú cipője orrán tartotta.
 - Ki tette?
 - Az a srác, akit te ma lelőttél. Georgo.
 - Komolyan? - egy kis szünet után Rhea bólintott, Jake pedig folytatta a vallatást - Nem is tudtam.
 - Ha tudtad volna, meg kellett volna ölnünk. Ez volt a lényege az egésznek. Ha közöd van Georgohoz, azt elmondta volna, de nem mondott semmit. Valójában nem is kellett volna megölnöd, elmondta volna, ha ismer. A gyilkosság inkább egy lelki próba volt, és te ötösre vizsgáztál.
 - Hát...örülök neki, hogy be tudtam bizonyítani - válaszolta egy csepp bizonytalansággal a hangjában. Georgo nem árulta el? Élete utolsó óráiban nem mondott semmit, csak hogy megvédje?
Egyikünk sem szólalt meg, csak hallgattunk feszülten, az agyam pedig folyamatosan kattogott.
 - És nekem mi lesz a feladatom ebben az egész rendszerben? - tette fel az újabb kérdést Jake.
 - Előbb apróbb dolgok, mint például a drogdílereknek kiosztani az árut, vagy megfenyegetni egy-két embert. Aztán majd talán besegíthetsz az üzletben. Van egy klubb a negyedik sugárúton. Elég híres...
 - Tudom melyik - válaszolt tömören Jake. Nem mutatott túlzott érdeklődést semmi iránt sem. Látszott Rheán, hogy ez nagyon is zavarja, de a lelkesedése nem lankadt.
 - Esténként ott szoktunk összegyűlni. Meg hát azt az elvet követjük, hogy adjunk az embereknek minél több szórakozási lehetőséget, akkor a munkára sokkal inkább tudnak koncentrálni.
 - Én nem igazán szeretek bulizni.
 - Miért nem?
 - Az ember elveszíti maga fölött az önkontrollt. Nincs annál gusztustalanabb, mint amikor az ember nincs magánál, és olyanokat tesz, amiket egyébként nem tenne.
 - Vagy éppen megtenne, csak ügyesen titkolja - mosolyodott el ravaszan a lány, és hátradobta a fürtjeit.
 - Ezt hogy érted? - ráncolta a szemöldökét Jake.
 - Te azért nem szeretsz bulizni, nehogy eljárjon a szád. Rengeteg dolog van benned, amit legszívesebben elmondanál, és megtennél, de nem teszed és nem mondod. Az alkohol mindent kiszedne belőled - szélesen elmosolyodott Jake meglepett arcán - Szerinted miért tartunk ilyen gyakran bulikat?
 - Lustaságból - vonta meg a vállát - Nekem nincs titkom.
 - Nagyon is, hogy van - bólintott továbbra is csillogó szemekkel - És egyszer ki fogom deríteni őket.
 - A tudás veszélyes - sóhajtotta pimasz féloldalas mosolyát felöltve a lányra.
 - Megbirkózom vele.
 - Sok sikert hozzá! - hunyorgott a távolba. Valószínűleg megpróbálta távolról kivenni a piros busz számát, majd halkan hozzátette - Ezt a buszt még el tudjuk érni! Gyerünk! - Azzal futásnak eredt.
Mosolyogva néztem, ahogy Rhea a 15 centis magassarkújában futásnak eredt. De az volt a döbbenet, hogy még ebben a nevetséges szituációban is képes volt elegáns szökkenésekkel tartani a tempót. Éppen sikerült felugraniuk a buszra, mögöttük pedig bezárult az ajtó.
 - Repülünk? - fordultam Will felé.
 - Repülünk - bólintott, majd kitárta szárnyait. Szégyenlősen elkaptam a pillantásom, és én is felröppentem, társammal együtt. Feltűnt, hogy bár hallatszott a démonokat kísérő halálhörgés, valahogy elkerülték a buszt, húsz méteres körzetben minket is elkerültek.
 - Mi történt? - kiáltottam hátra Willnek, aki csak megvonta a vállát, és visszakiáltott.
 - Valószínűleg most másra vadásznak.
De én nem hittem ebben azok után, hogy láttam, egyszerre mennyi démon támadt Jakere abban a pillanatban, hogy mi lettünk az őrangyalai.
 - Biztos vagy benne? - kérdeztem újra, mire megrázta a fejét.
 - Nem, nem vagyok biztos benne. De addig nincs baj, amíg nem zaklatnak minket.
Ebben mondjuk igaza volt.
A szél kegyetlenül tombolt, és fújta a leesett havat a járókelők szemébe. Igazán kellemetlen lehetett kinn lenni ezekben az órákban. Elméláztam azon, hogy ilyen időben mihez kezdenék az én kis romházamban Heroval. Biztos kibírnánk, egymáshoz bújnánk, és magunkra terítenénk az összes pulcsit, amit csak elhoztam otthonról. Talán még tüzet is raknék.
 Furcsa volt, hogy nem éreztem semmit abból, ami körülöttem zajlott. Mindig a fejemben kellett tartanom, hogy ez csak egy átmenet. Én már nem tartozom ide. Igazán kellemetlen volt a tudat, hogy itt már csak egy halk árny vagyok, aki ugyan véd, de senki sem tudja a nevét. Felelősségteljes munka, de nyomasztó, és igazi lelki megpróbáltatás. Főleg, ha nem szereted azt, akit védened kell.
 - Jól vagy? - éreztem meg egy hatalmas kezet a csuklómon, Will ujjai szorosan ráfonódtak. Féloldalas mosolyában aggodalmat véltem felfedezni.
 - Minden rendben, csak elgondolkoztam - vontam meg a vállam, és szégyenlősen lesütöttem a szemem. Alattunk a busz éppen indulni készült - Gyerünk!
Talán még háromnegyed órán keresztül repültünk. A londoni forgalom fájdalmasan lassan vánszorgott a többsávos utakon. Az autók feltorlódva, tömött sorokban dudáltak egymásra, és az a bizonyos busz, ami Jaket és Rheát szállította, csigalassúsággal haladt.
 Willel végig beszélgettük az időt. Faggattam a festésről, és nagyon szívesen mesélt nekem róla:
 - Nekem ez egyfajta önkifejezés. Nem igazán értettem soha a művészetekhez, de jó érzés odaállni, és a színekkel azt csinálni, ami éppen jól esik - magyarázta hevesen, én pedig figyelmesen hallgattam.
 - És melyikek a kedvenc színeid?
 - A fekete.
 - Miért pont az?
 - Egyszerű, de mégis bonyolult. Olyan titokzatos. Sok mindent elfed és elrejt - felelt ismét.
 - Megmutatod őket? - kérdeztem ismét, arcomon mosoly terült el. Szerettem volna minél többet megtudni Willről, és sejtettem, hogy a festményeiben benne van a legtöbb érzése.
 - Igen. Talán - mondta egy kis gondolkozás után, és játékosan rám kacsintott.
 - Mi az, hogy talán?
 - Lehet, hogy igen. De lehet, hogy nem... - fejtette ki a nyilvánvalót, mire én felhorkantam.
 - Mi az, hogy nem biztos? - méltatlankodtam továbbra is.
 - Mögötted - mosolyodott el kedvesen, mire ijedten hátrakaptam a fejem. Egy foszladozó démon úszott el mellettem a levegőben, Will épp idejében szólt. Egy gyors átokkal véget vetettem a hörgésnek.
A busz újból megállt, és az ajtókon kiszökkent a két fiatal. Hangosan nevettek valamin, a buszon ülő idősek nagy örömére.

Az egész nap hallgatással telt. Sétáltunk mögöttük és hallgattuk a történeteiket. Nem sok számunkra érdekest hallhattunk. A bandáról sem mondott sokat. Elmondta, hogy hol és mikor kötelező megjelenni, hogy hogyan üzennek egymásnak, de semmi személyeset, vagy olyasmit, amivel közelebb kerülhettünk volna a kapcsolatokhoz vagy a viszonyokhoz. Rhea elmondta, hogy kifejlesztettek egy új mobilalkalmazást, amivel egy pillanat alatt körbe lehet küldeni minden adatot, úgy, hogy semmilyen hálózatnak nem lehet hozzáférése. Elmesélte, hogy ez a társaság nem csak pár amatőr bűnöző, hanem egy egész hálózat, ami beszövi a várost. A drogdílereknek ők szolgáltatják az anyagot, mindenkinek pontosan kimérve, szigorúan ellenőrizve szedik össze a hasznot. Bolti rablásokat szerveznek, és a pénzt különböző bankokba beépített emberek segítségével mossák tisztára. Ezen kívül még leánykereskedelemmel is foglalkoznak, de arról Rhea elég keveset beszélt.
 Őszintén szólva rosszul voltam, miközben ezeket hallgattam. Bár ahhoz képest, ami Georgoval történt, ez semmi sem volt. Szokatlanul csöndes voltam, inkább gondolataimba merültem. Eszembe jutott a hajnali beszélgetésem Claryvel. Azt mondta, hogy egy megtestesült tökéletességet kapott védencül, de mégsem tudja szeretni. Én egy igazi kihívást kaptam, és azt mondtam, szeretem. De egyre inkább úgy éreztem, hogy ez nem igaz. A gyönyörű arca félelmet váltott ki belőlem. A már-már fekete szemei egyre üresebbek és üresebbekké váltak, én pedig féltem. Elviselhetetlen bűntudatot éreztem, hiszen Will láthatóan szerette Jaket. Annak ellenére, ami kiderült róla, annak ellenére, amit tett. Még az üres szemek mögött is meglátta az érzelmeket, amiket én nem találtam. A mellkasom egyre nehezült, és düh öntött el, legfőképpen Audrey iránt. Miért helyezett ilyen helyzetbe? Miért nem mond semmit? Mi a szerepem ebben a színjátékban? Elegem volt az egész játékból, melyben én voltam a bábu, melyet csak úgy madzagon lehet rángatni. Nem kértem belőle többet.
 Jake beköltözött a lakásba, ami annyiból állt, hogy a hálószobába tette az egyetlen sporttáskáját. Rhea megígérte neki, hogy fel fogják újítani a lakást, mihelyt lebeszéli a festőkkel, és megígérte, hogy nagyon otthonos helyet varázsolnak majd belőle. Jaken látszott, hogy nem igazán izgatja, de azért mosolygott. Rhea a lelkére kötötte, hogy pontban este tízre érkezzen meg a negyedik sugárúti klubba, Jake pedig megfogadta, hogy nem késik. Nem is késett.
 Belépett a klubba, ahol már javában tartott a buli. A pultoknál komoly tumultus keletkezett, a tánctéren egymásnak nyomódott testek tömege villódzott a fényben. Volt egy kis emelvény a tánctér fölött, ott ült pár fontosabb ember, de csak Michaellt és Rheát ismertem fel közülük. Jake elkerülte a pultokat, és a táncteren is átküzdötte magát komolyabb akadály nélkül. Látszólag az emelvény felé sietett határozott léptekkel. Mikor felért a lépcsőn szívélyes fogadtatásban részesült.
 - Pontban tíz óra. Ügyes - mosolyodott el szélesen a lány, és hátradobta arany göndör fürtjeit.
 - Hogy tetszik ez a hely? - érdeklődött mosolyogva Michaell.
 - Szép - válaszolta zsebre tett kézzel Jake.
 - Ez a központ. Természetesen járnak ide csupán szórakozni vágyó fiatalok is, de nekik fogalmuk sincs a háttérről - magyarázta tovább Rhea, mire Jake bólintott.
 - És mennyire balhés ez a hely? - kérdezett vissza Jake.
 - Semennyire. A kidobóknak ki van adva, hogy aki nagyon részeg, vagy túlságosan konfliktus kereső, azonnal dobják ki a klubból.
 - És nekem mi ma a feladatom?
 - Az, hogy szórakozz! Menj táncolni! Ismerkedj! - mosolygott fel rá szélesen Rhea.
 - Nem tudok táncolni - mondta Jake, miközben Rhea arcát fürkészte.
 - Gyere velem! - ragadta meg a karját az apró lány, és a tömeg felé húzta. Michaellen nem látszott semmi féltékenység, egyáltalán nem aggódott. Teljesen megbízott Rheában.
Az egész termet uralta a Jazz megnyugtató, lassú dallama. A párok szorosan egymáshoz simulva lassúztak. Így tett Jake és Rhea is. Az apró lány fejét Jake mellkasának döntötte, miközben lépkedtek a lassú zene ütemére. Jake kezébe vett egy szőke hajtincset, és azt csavargatta, miközben táncoltak. Egyikük sem szólalt meg egy szót sem, csak mosolyogtak. A szám végén Jake egy puszit nyomott Rhea homlokára, majd megfordult, és elhagyta a táncteret. Rhea kezébe vette a hajtincset, amivel a fiú babrált, és szélesen elmosolyodott. Majd felindult az emelvényre, és szenvedélyes csókcsatába kezdett Michaellel, a barátjával.
Jake kivágta az ajtót, és hazafelé indult a sötétben. Mi pedig hangtalanul követtük. Közel volt a lakás, így hamar odaértünk. Jake ágyba vetette magát, és rögtön hangos horkolásba kezdett.
 - Will, vigyáznál egy pillanatra helyettem is, kérlek? - kérdeztem halkan, mire csak bólintott.
Átléptem a falon, és a konyha részlegbe mentem. Ott leültem a padlóra, és ezt suttogtam: - Kaiel, kérlek szépen gyere ide!
Azonnal megjelent az angyalfiú a kérésemre. Jellegzetes sötét bőréből világított zöld szeme.
 - Miben állhatok szolgálatodra? - kérdezte udvarias mosollyal az arcán, mire csak halkan, szinte suttogva feleltem.
 - Audreyval szeretnék beszélni. Nagyon fontos lenne.
 - Azonnal szólok neki - azzal köddé vált.
A konyhapadlón kuporogtam, miközben egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Audrey nagyon hamar ideért. Megjelent, fehér fény vette körül, ami bevilágította az egész szobát, megnyugvást hozva a sötétségbe.
 - Mi a baj, Leona? - kérdezte gyengéden. Felpattantam ültemből, és vártam, hogy kirobbanjon belőlem mindaz, amit bent tartottam. De nem robbant semmi. Túl fáradt voltam hozzá.
 - Nem tudom tovább csinálni - mondtam fakó hangon, fáradt szemeimet a padlón tartva - Nem szeretem Jaket. Nem ismerem, és nem engedi, hogy megismerjem. Nem értem, hogy mi a dolgom, és nem is látom értelmét, hogy itt legyek. Nem szeretem Jaket.
 - Muszáj szeretned azt, akit védesz! - mondta megnyugtató hangján, mire én felhorkantam.
 - Hogy is szerethetném! Ma láttam, amint hidegvérűen gyilkolt! - hangomba kétségbeesés vegyült.
 - Segíthetek neked ebben - válaszolta egy kis idő után. Értetlenül felkaptam a fejem.
 - Bele akarsz nyúlni a fejembe?
 - Adhatok neked egy képességet, amitől majd bármikor, ha szeretnél, beleláthatsz a fejébe. Megértheted a múltját, az érzéseit és a tetteit. Muszáj ismerned ahhoz, hogy tudd szeretni!
 - Szeretném ezt a képességet - döntöttem halkan, de magabiztosan.
Audrey kedvesen bólintott. Kezeiből fény tört elő, amely körülölelt. Átjárta a belsőmet, minden porcikámat elérte. Borzongás futott végig rajtam, kellemes elektromosságot éreztem az ujjaimban...És akkor meghallottam egy halk hangot a fejemben. Olyan volt, mintha egy kis szobában ülne, és beszélne. Nem volt hangos, de bármikor hallhattam, amikor akartam. Amikor érzések törtek fel belőle, a hangok tiszták voltak, és képek társultak hozzá. Ha kinyitottam az ajtót, az elmémet elárasztották a képek. De ha éppen máshova akartam figyelni, bezártam a szobát, és a kis hang csendben mormogott. Most nagyon csendes volt. Csak a tudatalattija dolgozott, miközben álmokból szőtt színes sálat. Hosszút, melynek egy-egy részletére már nem is emlékezünk. De a színesek, a gyönyörűek, vagy a sötétek, az ijesztőek megmaradnak. Élénken élnek álmaink színes sáljába dolgozva. Jake színes álmai gubancában.

2013. október 29., kedd

11. fejezet - Gyilkos

Drága olvasóim!
Szokásomhoz híven késtem, nem is kicsit. Nagyon sajnálom! Túl vagyok egy nagy-nagy dolgozathullámon, ami nem sikerült valami fényesen, de szerencsére túl vagyok rajta, és a szünetnek köszönhetően jutott egy kis idő megírni a részemet. Elég tekintélyes mennyiségűre sikeredett (14.5 oldal) remélem egy kicsit elégtételt veszek. Nagyon-nagyon köszönöm az eddigi sok támogatást, a díjakat, amiket ha lesz időm, szép sorjában kiteszem mindet, és a szépséges kommenteket, amik újabb erőt adnak a folytatáshoz. Remélem ehhez is kapok egy-két véleményecskét, hogy tudjam, mit csinálok jól és rosszul. Jó olvasást! Ölel.: Leona G.
Ui.: A versennyel kapcsolatban annyit, hogy túl vagyok az ötven (!!!!!!) feliratkozón, így minden képen meg lesz rendezve, azonban nem ezen a blogon, hiszen ide nem is illene. Fogok nyitni egy saját blogot, amire az én kis jelentéktelenebb gondolataimat és cikkeimet fogom feltenni,és természetesen az ígért versenyt is meg fogom hirdetni. Még egyszer jó olvasást a fejezethez! :)



Soha sem voltam még ilyen fáradt, vagy feldúlt! Mintha kiszippantottak volna belőlem minden pozitív gondolatot, minden reményt, minden életerőt. Hiányzott az alvás. Az, hogy lehunyjam a szemem, és amikor felébredek, mindent elölről kezdhessek. Hogy egy pillanatra elengedhessem a rideg valóságot, és elmerüljek az álmaim rózsaszín mezejében, vagy éppen a legborzalmasabb félelmeimmel találjam szembe magam, amihez képest a való élet maga a paradicsom. Bevetettem magam a puha ágyamba, és szorosan lehunytam a szemeimet. "Kérlek, Uram! Add, hogy álmodhassak! Add, hogy álmodhassak!" De az álom csak nem jött a szememre. Messziről elkerült engem, rám bízva, hogy szőjek magamnak álmokat. "Talán ezért van meg majdnem minden angyalnak a saját kreatív elfoglaltsága? Hogy képesek legyenek álmodni? Majd érdeklődök erről Clarynél. " Újra és újra gondolataimba férkőzött Jake Dearman. Holnap reggel meg kell gyilkolnia a bandatársát. Georgot, akit ugyan utáltam, amiért bántotta Jaket, de soha sem kívántam volna neki ilyen szörnyűséget. Egy olyan embernél, aki ilyen fiatalon ilyen durva dolgokat követett el, soha sem lehet tudni, hogyan döntenek az égiek, hogyan dönt Audrey. Még ha az angyalok soraiba kerül, akkor is komoly megrázkódtatás a halál. A tudat, hogy ezt Jake fogja kiosztani számára, elviselhetetlen volt. Fejemre húztam a takarót, gyerekesen reménykedve abban, hogy a csúnya dolgok, amiket nem akarok látni, nincsenek is ott. Eltűnnek, mint idővel a szörnyek az ágy alól, akik leharapják annak a kisgyermeknek a lábujját, akik nem takaróznak be rendesen. Eltűnik, mint ahogy a félelem a sötéttől, és az ismeretlentől. Mint amikor a halál után rádöbben az ember, hogy a halál nem a vég, hanem a kezdet. A földi élet egy próba volt, eltörpült az örök élet hosszúsága mellett. De a csúnya dolgok nem tűntek el, úgy, ahogy a szépek sem. Mélyet sóhajtva rá kellett ébrednem, hogy nem vagyok már gyerek, nem viselkedhetek úgy, mintha az lennék. Lassan emelkedett és süllyedt a mellkasom. Tudtam, hogy nincs szükségem a légzésre, Clary elmagyarázta, hogy működünk mi, lelkek. Semmire sincs szükségünk. Nem kell ennünk, mert sosem vagyunk éhesek, nem kell fürdenünk, mert mindig tiszták maradunk. Levegőre sincs szükségünk, és ruhára sem volna, hiszen sosem fázunk. Azonban, ha úgy élünk, mint életünkben, könnyebben megbarátkozhatunk a többi változással. Ha valaki világ életében főzött, és szereti a hasát, meg van a lehetősége, hogy főzzön, és egyen. Ugyan csak lélek által létrehozott alapanyagok állnak rendelkezésére, és ha sokat eszik, nem is hízik meg, de ízlelni még így is tud. Évek milliói alatt ez a kastély magában hordozta az ősemberek barlangrajzain át egészen a középkor festészetén át az ókori görög tudósok matematikai elméleteikig mindent. Clary megígérte, hogy egyszer elvisz engem a kastély könyvtárába, ahol ezek a kincsek sértetlenül megtalálhatóak. 
 - Néha elgondolkozom rajta, milyen érdekes itt élni - fecsegett szórakozottan Clary két edzés között, mire kedvesen rámosolyogtam, hogy folytassa - Tegnap éppen kedvem támadt ebédelni, mert már el is felejtettem a paradicsomszósz ízét, úgyhogy lerepültem az ebédlőbe. Éppen magamra borítottam a levest, mikor a semmiből előbukkant Kaiel. Hamarosan találkozol vele, Ő Audrey jobb keze. Nagyon aranyos egy srác...
 - Talán megtalált a szerelem? - piszkálódtam, ugyanis már pár napja folyamatosan azt bizonygatta, hogy nekem mennyire tetszik Will. Nem foglalkozott a megjegyzésemmel, csak folytatta a mondanivalóját:
 - Nem, szerintem aranyos, de semmi több. Szóval találkoztam vele, hívtam, hogy ebédeljen velem, ő pedig csatlakozott. Nagyon jól elbeszélgettünk. Elmesélte, hogy Indiában lakott, és hogy aznap délután Audrey adott neki egy kis kimenőt, így hazalátogatna. Elgondolkoztam azon, hogy mennyire egyformák is az emberek. Persze nem teljesen, de nem határoz meg minket az, hogy hol éltünk, milyen nyelvet beszéltünk, melyik pártra szavaztunk... Annyira nem számít! És mégis mennyit harcoltunk a földön egymás ellen. Neked sötét a bőröd, ezért utálunk, neked vörös a hajad, téged sem szeretünk. Semmi értelme!
A történetéből azonban egy részlet megragadt, így gyorsan rákérdeztem:
 - Clary? A felhőpalota London fölött van? 
 - Ezt így nem mondanám...elég bonyolult.
 - Hogy érted? - húztam össze a szemöldököm.
 - A felhőpalota igazából minden város, ország vagy rét felett húzódik. Ahol éppen vagy. Mindig csak fel kell repülnöd, és megtalálod. 
 - Ez hogy lehetséges?
 - Varázslattal - mosolyodott el rejtélyesen Clary.
 - És ez azt jelenti, hogy a palota maga is végtelen nagy? Senki sem tudja, hogy hol az utolsó terem?
 - Nem végtelen, de mindig bővül. Ha éppen sok angyalnak kell helyet biztosítani, hozzá adódik egy-két szoba. Ha az angyal tovább lép, a terem üresen marad addig, amíg új lakója nem akad - elgondolkozva tépkedte az illatos virágok szirmait, amik beborították a rétet - Egy időben kísérleteztem, amikor nem volt dolgom, vagy társaságom. Körberepültem az egész palotát, és bejártam minden termet, persze a hálószobákon kívül. Úgy terveztem, hogy térképet rajzolok magamnak, ugyanis pocsékul tájékozódtam, vagyis még mindig pocsékul tájékozódom, de nem volt türelmem, még csak strigulákat sem húzni, olyan elképesztően sok terem van a palotában.
 - Hogy lehet, hogy nem volt társaságod? - kérdeztem nevetve, mire csak értetlenül rám meredt.
 - Hogy lehet, hogy mondok neked valamit, és te természetesen annak egy apró, picike részletén vagy fennakadva?
Értetlenségemet teljesen jogosnak véltem, ugyanis soha sem láttam nála közvetlenebb angyalt. Majdhogynem az egész palota ismerte (bár ez erős túlzás) és mindenki odavolt érte. Nincs is ezen mit csodálkozni, Clary gyönyörű, okos, bájos és kíváncsi volt. Nála sosem merült fel a kínos hallgatás gondolata. Beszédéből hiányzott a rosszindulat, a pletykák vagy a rágalmak. Mindenkinek volt egy kedves bókja, ami feldobta az illető napját, így érthetően mindenki szeretett a társaságában lenni.
 Gondolataim, szokás szerint elkalandoztak, de nem bántam. Örültem, hogy éppen nem Jaken járt az eszem, hogy nem kell megint a kusza gondolataim legmegfejthetetlenebbikével foglalkozni. Az ajtó kicsapódott, és becsörtetett rajta Clary, majd fáradtan levetette magát az ágyra, mellém.
 - Milyen volt a napod? - kérdeztem fáradtan.
 - Nehéz...hihetetlen nehéz - hangja megremegett, szája lefele görbült. Felkönyököltem, és a kigördülni készülő könnycseppet letöröltem az arcáról.
 - Mi történt?
 - A kislány egész egyszerűen tökéletes! - fakadt ki Clary, mire értetlenül összehúztam a szemöldököm.
 - Igen? És ez miért baj?
 - Szörnyű lélek vagyok! Szörnyű, borzalmas! - ostorozta magát szüntelen, míg nem szavába vágva átöleltem.
 - Te vagy a legnagyszerűbb lélek, akit ismerek! Nem vagy szörnyű, közel sem vagy az! Ne sírj, semmi baj!
 - De igenis van! Valami baj van velem... Nem érzem azt, amit egy őrangyalnak éreznie kellene - kétségbeesetten kapaszkodott a vállamba, de már nem rázta sírás. Mélyeket lélegzett, ezzel nyugtatva magát.
 - Ezt hogy érted? - kérdeztem halkan, értetlenül.
 - Nem tudom úgy szeretni Lilyt, ahogyan megérdemelné! Imádnivaló, okos, szép, és könyörgöm, csak hét éves! Én pedig nem tudom úgy szeretni, ahogyan téged szerettelek, amikor az őrangyalod voltam. Egyszerűen idegen, nem kötődöm hozzá! - sorolta kétségbe esetten, miközben szorosabban ölelt magához, mintha elszállhatnék, otthagynám könnyes arccal a rideg valóságban.
 - Semmi baj, ettől még nem vagy romlott lélek! Talán csak egy kis időt kellene adnod magadnak! Az eleje mindig nehéz!
 - Te szereted Jaket? - szegezte nekem a kérdést, miután kibontakoztunk az ölelésből.
 - Igen - vallottam be szégyenlősen.
 - Na látod!
 - De ez nyilván más...nekem ő az első! Neked pedig a második, és idő előtt hunytam el, fel se tudtál készülni az egészre!
 - Talán igazad van - mondta halkan, de arcán látszott a vigasztalhatatlan bűntudat. Le akartam törölni minden szomorúságra utaló jelet a gyönyörű arcáról. Egy ilyen nagyszerű angyal nem lehet szomorú!
 - Adj magadnak időt, légy türelmes! - biztattam mosollyal az arcomon, mire ő is mosollyal válaszolt.
 - Így lesz majd! Köszönöm.
 - Nincs mit köszönnöd, Clary! Bármikor.
 - És milyen volt a te napod? - kérdezett vissza Clary, mire sóhajtottam egyet, és ülő helyzetbe tornáztam magam.
 - Nagyon-nagyon fárasztó.
 - Ezt hogy érted? - kérdezte a szőkeség, mire újat sóhajtottam, és belefogtam a mai napom elregélésében. Clary arca egyre döbbentebb és döbbentebb lett, majd miután befejeztem a történetem, percekig meg sem szólalt.
 - Mit keresett ott annyi démon?
 - Bár tudnám - húztam a számat - De utána messziről elkerültek minket.
 - A démonok tudnak kommunikálni egymás között...talán megérezték a tisztítótüzet - tűnődött Clary.
 - Ez a dolog... ez a lélektűz tényleg olyan ritka? Mármint... Will nagyon kiakadt rám emiatt - hebegtem-habogtam zavaromban, Clary pedig rögtön bólintott kérdésemre.
 - Eszméletlen ritka - apró szünetet tartott, szinte hallottam, ahogy kattognak a fogaskerekei, majd ismét megszólalt - Én sem értem, hogy voltál rá képes... az első napodon! Bár az edzéseken is nagyon ügyes voltál, de azt gondoltam, csak egyszerűen igyekszel, de most már nem tudom mit gondoljak.
 - Kérlek, egész egyszerűen ne gondolkodjunk ezen! - fakadtam ki fáradtan - Elegem van abból a rengeteg kérdésből, amire senki sem tud választ adni. Pedig igazán igényelném a válaszokat...
 - Minden rendben? Ne haragudj, hülyeséget kérdeztem, semmi sincs rendben... - Clary idegesen beharapta az ajkát, és újra a gondolataiba merült. Nem sokáig bírt csöndben maradni, újra szólásra nyitotta a száját:
 - És akkor Jake megteszi? Vagyis...Adrian a neve, vagy Jake?
 - Igazából Jake, de Adrianként mutatkozott be. És igen, valószínűleg holnap megteszi.
 - Basszus, Lana! Nem hiszem el, hogy Audrey képes volt pont őt hozzád beosztani! Hát semmire sincs tekintettel? Tönkremész ebben a sok kételyben hosszútávon! - kelt ki magából Clary, amit én csak csöndben hallgattam. Tudtam, hogy igaza van, de nem voltam hajlandó elismerni. Jaket semmi áron sem cserélném le. Még akkor sem, ha sokkal egyszerűbb lenne az életem.
 - Ne aggódj, Clary! Megbirkózom vele - mosolyodtam el halványan.
 - De neked folyton csak meg kellett birkóznod a dolgokkal...te ennél jobbat érdemelsz - mondta halkan, mire meghatódva átöleltem.
 - Tényleg ne aggódj! Csak szeretnék egy picit nem ezekkel a problémákkal foglalkozni... Clary? Nincs kedved megmutatni nekem a könyvtárat?
 - Persze - bólintott azonnal, majd feltápászkodott az ágyamról, és az ajtóm felé sietett, én pedig követtem. Bármit elkövettem volna annak érdekében, hogy egy kicsit kikapcsolhassam a gondolataimat, amik mindig visszatértek a védencem irányába.
 - Egyébként... Találkoztál ma Kaiellel? - kérdeztem sejtelmesen barátnőmet, mire értetlenül rám nézett, majd elvigyorodott és lesütötte a szemét.
 - Igen, találkoztam, ha épp tudni akarod... - válaszolt lassan és megfontoltan.
 - És megkérte a kezed? - szívattam, mire hangosan felnevetett, és gyengén a vállamba boxolt.
 - Idióta! Dehogy!
 - De kár... pedig már az étkészletet is kiválasztottad!
 - Te nem vagy normális - ingatta a fejét nevetve, majd egy kis idő után hozzátette - Egyébként meg, nem is tudnánk összeházasodni. A házasság szentsége csak az élőkre vonatkozik. Mármint... tehetünk egymásnak hűségi fogadalmat, de az nem ugyanaz.
 - Valld már be, hogy tetszik neked! - nyaggattam fáradhatatlanul, de ő csak mosolygott, és a cipője orrát vizsgálgatta.
 - Miért olyan fontos ez?
 - Mert a barátnőm vagy, és kíváncsi vagyok a lelki világod rejtelmeire! - nevettem fel hangosan. Tekintetét felemelte a cipője orráról, és zavartan megtorpant. Arcára pír költözött, így ejtette ki a száján a vallomást.
 - Oké... talán. De nem biztos, csak talán.
 - Tudtam! - nevettem diadalittasan.
 - Halkabban! Mindenki minket bámul! - tapasztotta be a számat barátném. Együtt, rázkódó vállakkal röppentünk ki az erkélyen.
 Clary a nyugati szárny felé vette az irányt. Ahogy lenéztem a magasból, egyből a mennyvirágok borította mezőre siklott tekintetem. Mindig megdöbbentett a gyönyörűség, ami ezekben a virágokban lakozott. Olyan aprók, mégis olyan értékesek! Egy pegazuscsorda legelészett békésen a réten és egy angyalpáros simogatta őket udvarias mosollyal arcukon. A nyugati szárny egyébként nem különbözött a többitől. Ha nem figyeljük meg eléggé, úgy tűnhet, semmi összefüggés nincs a tornyok magassága vagy egymáshoz viszonyított távolsága között. De ahogy jobban megfigyeljük, rájövünk, minden torony egyenlő távolságban, kisebb háromszögeket megformázva állnak. Ezért is olyan nehéz eligazodni ebben a hatalmas palotában: ugyan minden torony másmilyen, mégis nehéz őket megkülönböztetni. Claryvel beröppentünk a teraszon, majd elengedtük a szárnyainkat, hogy ne ütközzünk a felénk sodródó angyaltömeggel.
 - Előre figyelmeztetlek, hogy ne ájulj el annyira! - mondta mosolyogva, mire én csak nevetve bólintottam.
 - Nyugi, nem fogok!
 - Én ebben nem lennék olyan biztos... - válaszára felvontam a szemöldököm, majd hirtelen megtorpant egy hatalmas kétszárnyú ajtó előtt. Megragadtuk a kilincset, és húzni kezdtük magunk felé, hogy aztán beléphessünk a gyönyörű könyvtárba. Sohasem hittem volna, hogy ennyire ledöbbenhetek. Hatalmas, beláthatatlanul hatalmas terem volt, és a padlószegélytől a magas, harminc méter magas plafonig érően sorakoztak a könyvek. A falakat tarkába vonták a könyvek gerincei, azokon cikornyás arany betűk hirdették a kötet címét. Kis táblák lógtak a sorok között, hogy segítsenek a megtalálni a keresett könyvet.
 - Az elején még ókori emberek irományait lehet olvasni. Arra a tudományos irodalom, erre a szépirodalom. Azt gondolnád, hogy Homérosznak csak az Illiász és Odüsszea volt, de ebben a könyvtárban van még ezen kívül öt műve. Igazán szépek, és érdekesek - magyarázta Clary, mire még ennél is jobban elkerekedett a szemem.
 - Ezek azok a könyvek, amelyeket az emberek haláluk után írtak?
 - Természetesen. Az az igazság, hogy itt nincs olyan könyv, amit a földön már publikáltak, itt csak az az utáni művek vannak. Bár így is elég tekintélyes a gyűjtemény. Arra van a középkori irodalom - mutatott messze, előre, miközben tovább sétáltunk a hatalmas polcok mellett - És erre vannak a mostaniak - mutatott egy egészen más irányba - Ha segítségre van szükséged, kérd meg Teresát, ő a könyvtáros angyalunk. Minden könyvet úgy ismer, mint a tenyerét. Bámulatos memóriája van. És minden könyvet számon tart, nem tanácsos késve visszahozni a kikölcsönözötteket.
 - Nem jutok szóhoz! Ez csodálatos! Mennyi könyv, Istenem! - motyogtam magamban, nem tudtam levenni a szemem a hatalmas, plafonig érő polcokról. Az angyalok felröppentek a pocok legtetejére, olyan magasra, hogy a végén csak apró kis pontoknak látszottak, majd kecsesen landoltak, könyvvel a kezükben. Állva olvasgatni kezdték a műveket. Clary széles mosollyal nézte ámuló ábrázatomat, majd otthonosan megindult, az egekbe nyúló polcsorok között, én pedig követtem. Lépten-nyomon olvasgattam a kis, kacskaringós betűtípusú táblákat. Ókori görög mitológia. Ókori görög tudomány, matematika, filozófia, fizika, számtan, csillagászat. Ókori görög életrajzok. Ókori görög festészet, szobrászat. Római építészet. Ókori római könnyű irodalom. Kínai művek. Perzsa művek. Török művek. Amit tudni kell az iszlámról.
 Sorban faltam a megdöbbentően régi, de mégis újnak látszó könyveket. Vajon hogy nyomtatnak idefent, a felhő palotában? Ezt is csak kérni kell? Régi szokásomnak hódolva végighúztam ujjaimat a könyvek gerincén. Szinte éreztem azt a sok csodát, amit egy ilyen alkotás rejt. Gondosan bele van csomagolva a fájdalom, az öröm, a boldogság, a szeretet és a gyűlölet. Bele van rejtve a kalandvágy, a bátorság és a gyávaság, szép jellemek, nehéz életek, sírás és nevetés. Pozitív és negatív karakterek, ahogy aztán kibomlik a végkifejletnél, és akkor értelmet nyer az a sok olvasással töltött óra. És nem bánod meg, hogy azt a maréknyi idődet erre fordítottad. Az iskolában ciki volt olvasni.
 "- Olvas a fene! Nincs nekem annyi időm, hogy ilyesmire pazaroljam! Brendon minden időmet kitölti - felelt Stella arra a kérdésre, hogy elolvasta-e a kötelezőt. Természetesen nem állta meg, hogy ne villogjon új fiújával, aki szintén nem tartott tovább egy hétnél. Utána unalmassá vált, és kidobta - Az ilyesmit csak a Leona Davishez hasonló lúzerek csinálnak. A kis stréber - nevetett ki szokásosan, és pedig szégyenlősen lehajtottam a fejem, és magamhoz szorítottam a könyvemet, nehogy kilökje a kezemből. Volt már rá példa, hogy egy könyvtári kötet a sárban végezte Stella jóvoltából."
 - Nézd csak, Lana! Ez itt az én könyvem - mutatott rá egy vékony, pasztell rózsaszínű könyvre, amelyre cikornyás, fehér betűkkel volt ráírva: Clarissa Felton: Levél a szélviharban. Egy apró novellás kötet.
 - Gyönyörű! Hú, de kíváncsi vagyok rá! Azonnal kikölcsönzöm - hadartam izgatottan. Nagyon érdekelt, mit alkotott Clary. Leemeltem a polcról a könyvet, majd a kezemben forgattam, hogy minél többet tudhassak meg róla.
 - Kiveszed? - hallottam meg egy mély női hangot a hátam mögül. Erős de ja vu érzésem támadt. Otthon mindig ugyanezt kérdezte tőlem a könyvtárosnő, ugyanígy a hátam mögül. Megfordultam, és udvarias mosollyal az arcomon, bólintottam. Teresa egy alacsony, csúnyácska nő volt. Görbe orra, és kis, vágott szemei voltak, keskeny ajkakkal. Lehetett volna szép is, ahogy minden angyal szebb volt mint életében. Hiszen a kinézetünket is mi változtatjuk. De Teresa valamiért nem tette. Nem akart sem fiatalabbnak sem szebbnek tűnni. Ekkor jöttem rá, mennyire szimpatikus nekem Teresa. Nem akart másnak látszani, elfogadta magát olyannak, amilyen. Talán Isten miatt, talán saját maga miatt, de nem akart semmin sem változtatni, ami hozzátartozott önmagához. Áradt belőle a magabiztosság: Ez vagyok, fogadd el, hiszen én is elfogadom magam! És ez nagyon tetszett, irigyeltem ezt a képességét. Én sosem tudtam ilyen büszkén felvállalni magam, sosem volt valami nagy önbizalmam. Ettől függetlenül mosolya kedves volt, szemeiből bölcsesség áradt. És ez szebbé tette az egész lényét, szebbé, mint bármelyik másik gyönyörű angyal.
 - Igen, kiveszem - bólintottam, mire kedvesen elmosolyodott, és a nagy bejárat felé mutatott.
 - Akkor hozd oda a könyvet, és elvégezzük az adminisztrációt.
 - Rendben.
Clary elgondolkozva nézett Teresa után.
 - Ugye, milyen különös?
 - Micsoda? - kérdeztem vissza összeráncolt szemöldökkel.
 - Teresa annyira más, mégis szereti őt mindenki. Ha a földön más vagy, kitaszítanak.
 - Nem minden mást taszítanak ki... A más, az különleges. Csak vannak olyan mások, akiket nem ismernek el különlegesnek - mondtam a számomra is értelmetlen érvemet, de Clary mégis megtalálta benne a jelentést.
 - Igen. Teresa ilyen.
Világot megváltó nagy gondolataink kifejtése után megindultunk a pulthoz, és lediktáltam az adataimat. Kaptam egy kis olvasójegyet, vele együtt Clary irományát.
 - Mennyi az idő? - kérdeztem Clarytől, a felkelő napot vizslatva. A nap vöröses foltokat jelenített meg az ég alján, melyek azt az érzést keltették az emberben, mintha éppen egy-egy hanyag tintapaca volna. A havazás elállt, már csak a földet borító vékony fehér réteg árulkodott a tegnapi nagy viharról.
 - Hajnali hat. Miért? - kérdezett vissza Clary, de már nem tudtam neki válaszolni. Sebesen elröppentem mellette, száguldva a Londoni kislakás felé, amelyben még talán ott van Jake és Will, akit csúnyán otthagytam. Szemeimet behunytam repülés közben, csak Jaket kerestem,
" - Kérlek Uram, segíts megtalálni Jake Dearmant! Kérlek Uram..."
Egy koszos raktárépületben állt, körülötte a csapattal, előtte ült hátrakötözött kézzel Georgo. Szárnyaim sebesen csattogtak, miközben le és föl ereszkedtek. Hajam lobogott, belekuszálódott szárnyaim tollazatába. Az angyali harci felszerelésből repülés közben elővettem az íjamat, és felfeszítettem rá egy nyilat. Rekordidő alatt értem be a raktárépületbe, lendületesen átrepültem a falon, majd botladozva megálltam.
Az egész termet rejtélyes félhomály uralta. Sok ember volt jelen, mégsem lehetett őket látni. Ott voltak, meghúzták magukat a fal mellett az árnyék rejtekében. Mind síri csöndben álltak és nézték az eseményeket. A fényben állt Jake, arcán semmi érzelmet nem lehetett felfedezni. Kezében egy fekete pisztolyt forgatott hanyagul, ám mozdulataiból érződött, hogy nem könnyelmű, csupán a feladatot érzi nevetségesen egyszerűnek. Michael és Rhea mellette álltak, és várták a fejleményeket. Georgo velük szemben ült egy székben, amelyhez hozzá volt kötözve. A fegyver kattant...

***

Igazán nem volt oda a feladatáért Jake, de kénytelen volt teljesíteni azt. Utálta Georgot. Ez az utálat többek között Johnnyhoz köthető, de még így sem tudta bosszúnak felfogni a gyilkosságot. Rengeteg halálnak volt már szemtanúja, de egyet sem ő osztott, csak azt látta, ahogy egy társa végzi. Úgy érezte, ez hozzá tartozik az élethez. Vannak szerencsétlenek, akiknek lejárt az idejük és menniük kell. Ez puszta érdek, de ettől függetlenül borzalmasnak tartotta a gyilkosságot. Mindig is irtózott tőle, és attól, aki élvezettel osztotta ezeket a büntetéseket. Véleménye szerint nem az ember dolga ítélkezni, de nem volt mit tenni. Ha olyan helyen nő fel az ember, ahol nap mint nap szembesülnek a halandósággal, nem válik szokásává lázadozni. Jake tisztában volt vele, hogy miután főnök lesz, ezzel kénytelen lesz megbarátkozni. Egyszer majd talán ül az irodájában, elé hoznak egy szerencsétlent akinek ideje mennie, és hidegvérűen le fogja puffantani. Még csak fájdalmat sem fog érezni.  Mikor reggel felébredt, elhatározta, hogy nem fogja felfedni semmi áron sem az érzelmeit. Ez a küldetés az életébe és a tekintélyébe került, és már régen megfogadta magának, hogy meg fogja nyerni ezt a csatát. Ha ezért egy csapattársa életébe kerül, akkor a csapattársnak ideje imádkozni. Georgot amúgy is utálta, tiszta szívéből gyűlölte. Talán nem is volt olyan nehéz dolga, nem volt olyan nehéz meghoznia ezt a döntést.
 Korán reggel ébresztették az első napsugarak. Sohasem tudott hosszan ágyban maradni. Mindig csinált valamit, dolgozott, ritkán pihent. Nem is igen szeretett pihenni, kellemetlenül érezte magát a szabadidejében, hiszen nem volt mit csináljon. Csak ballagott az utcákon, néha betért egy-egy étterembe, vagy kocsmába. Ücsörgött és figyelt. Megfigyelte az emberek átlátszó hazugságait, a kedves mosolyokon túl rejlő titkokat. Más nem vette ezeket észre, csak Ő. Talán ennek a csendes tevékenységnek köszönhette, hogy nagyszerű megfigyelő volt. Egyetlen apró részlet sem kerülte el a figyelmét, és ő ugyanígy, egyetlen apró részletet sem fedett fel magáról. Arcáról semmit sem lehetett leolvasni, ami az embereket rend szerint nyugtalanná tette. Olyan, mintha egy feneketlen, fekete tóba bámulnál. Elbűvöl a gyönyörűsége, de a rémisztő ismeretlent tárja eléd. És ha engedsz a csábításnak, szépen lassan elmerülsz az ismeretlen, hátborzongató sötétjében. És talán nem térsz vissza. Jake azonban jó színész volt, és ezt belecsempészte az arcmimikájába. Mindig úgy alakítgatta a reakcióját, ahogy azt a közönség várta, vagy meglepetésként érte. Az alvilági személyekkel szemben pókerarcot, vagy pimasz vigyort alkalmazott, a hölgyekkel szemben sármos félmosolyt. Ilyenkor kevésbé tűnt hátborzongatónak a szemei mögötti fekete üresség, és a közönség nyugodt volt.
 Jake kelletlenül kitakarózott, és feltápászkodott. Sóhajtott egyet, majd a fürdő felé vette az irányt. Miután letusolt, megszárítkozott és felöltözött. Fogat mosott, és magára fújt egy pici dezodort. Kilépett a parányi  és mocskos fürdőszobából, és az éjjeliszekrényéből kivette a pisztolyát, és a kabátja belső zsebébe csúsztatta. Kopogtak az ajtaján, de nem várták meg, amíg kinyitja azt. Egyből belépett a szobába Abe, amitől Jake arcára ösztönösen pimasz vigyor kúszott az arcára. Természetesen ettől pedig Abe-ben felment a pumpa.
 - Ideje teljesíteni a próbát, Adrian Denton - mondta komoran, mély basszus hangján.
 - Rendben, én készen állok, Abe - mondta ki könnyedén, mintha csak arról folyna a társalgás, hogy megnéznek-e a moziban egy filmet. De sajnos nem erről folyt a szó, és Abe egyre idegesebb lett a pimasz ismeretlentől. Valóban nyugtalanította őt a tapasztalatlannak, de mégis megfontoltnak látszó fiú. Zavarta, hogy nem tudja, ki ő, honnan jött...
 - Még meggondolhatod magad...
 - Örülnél neki, mi? De tudod mit? Nincs neked ekkora szerencséd! - vigyorgott Jake, mire Abe-ből kitört, amit eddig visszatartott.
Mint egy oroszlán, ugrott az áldozatára. Ujjait Jake torkára kulcsolta, dühtől zihálva feszült neki a mellkasa Jakének, akiből kiszorította a levegőt.
 - Tudd meg ki az úr a háznál! - mondta eltorzult, fojtott hangján Abe. Jake fent tartotta az áthatolhatatlan maszkját, amit Abe nem tudott megkerülni. Hiába fájt neki, nem mutatta, egy rezdüléssel sem árulta el, mi folyik benne.
 - Így kell bánni egy vendéggel? - kérdezte gúnyosan Jake, majd egy megszokott kattogó hang után fordult a kocka. Jake fegyverének a csöve egyenesen Abe mellkasának volt támasztva. Abe elfelejtett levegőt venni.
 - Velem te ne szórakozz, megértetted? - szűrte fogai között a szavakat Jake halkan, kigördült Abe alól, és eltette a fegyvert - Amatőr - motyogta magában szórakozottan.

Az út még a szokásosnál is szótlanabbul telt. Jake és Abe beültek egy furgonba, és bámultak kifele az ablakon. Jake nem ismerte ezeket az utcákat, amelyek elúsztak mellettük, de különösebben nem volt kedve koncentrálni, mélyen a gondolataiba temetkezett. A pisztoly ott pihent, a mellkasának nyomódva. Megnyugtatta a közelsége, észrevehetetlenül mélyet sóhajtott. Az autó megállt, Abe pedig szó nélkül kiszállt az autóból, Jake pedig követte a példáját. Reggeli szürkeség borította a koszos sikátort, aminek kövein ritmusosan koppantak lépteik. Abe megtorpant egy vastagnak és nehéznek tűnő ajtó előtt, és háromszor rákoppantott arra. Egy pillanat múlva kinyílt az ajtó és a két férfi besietett rajta.
 - Gyertek! - mosolygott Jakere Rhea, ő pedig viszonozta azt. Talán Rhea volt az egyetlen nő, akire őszintén, ösztönösen mosolygott. Továbbra is csöndesen ballagtak a poros, sötét épületben, majd a csöndet Rhea törte meg.
 - Menj előre Abe, kérlek! Lenne egy kis megbeszélnivalónk - Rhea elbűvölő aranybarna szemeivel rámosolygott az óriásra, mire az bizonytalanul bólintott,  belökte az ajtót és eltűnt mögötte.
 - Hazudsz, Adrian? - szegezte a kérdést Jakenek, mire az csak féloldalasan elmosolyodott.
 - Nem, Rhea. Nem hazudok.
 - Rendben. Ne haragudj, ezért a nevetséges próbáért, én próbáltam lebeszélni őket...
 - Semmiség, ne aggódj. Ha ez kell, ahhoz, hogy bebizonyítsam, legyen - válaszolta könnyedén, mintha nem számítana. Mintha nem fájna neki már csak a gondolata is, hogy embert kell ölnie.
 - Rendben - mosolyodott el Rhea, és belökte a nehéz ajtót - Már várnak rád.
A teremben vágni lehetett a levegőt, érezni lehetett benne a feszültséget. Komor szempárak sokasága figyelt csöndesen, senki sem szólt egy árva szót sem. Nem látszottak, csak árnyak voltak a fal mellett, akár a csöndes szellemek figyelték az eseményeket, de ellenük tenni nem tudtak, vagy nem akartak. Az egész terem akkora volt, akár egy kosárpálya. Bizonytalan félhomály uralkodott az egész helységen. Elég világos volt ahhoz, hogy ellásunk az orrunk hegyéig, de sötét ahhoz, hogy pontos részleteket látnánk. Jake kivette a sok árnyék közül Rheáét, aki megtorpant Michaell mellett, és várakozva Jakere nézett. A terem falain, magasan apró ablakok, kis réseken át szűrődött be egy kis fény. Egy ilyen fénycsík közepében foglalt helyet Georgo széke, amihez szorosan neki volt kötözve. A száján egy vastag ragasztócsík terpeszkedett. Jake hűvös arckifejezéssel a székhez lépdelt. Léptei súlyosak voltak, lassan koppantak. A halálos ritmus mindenki fülében ott dübörgött, ahogy várták az ítéletet. Jakebe fájdalom nyilallt, elviselhetetlen fájdalom. Mintha üvöltött volna odabent, mélyen: Nem akarok szörnyeteg lenni! De elnyomta magában. Fel kellett nőnie a feladathoz, fel kellett nőnie apja hírnevéhez. Meg kellett tennie, különben ő fog ott ülni, abban a székben, és az ő fejébe dörren majd a fegyver gyilkosan. Tudta, hogy ha ő ülne ott, nem akarna sokáig félni az elkövetkezendőktől: gyors halált akarna. Azt, hogy mielőtt végiggondolhatná nyomorult életét, lesújtson, és fájdalom nélkül ragadná el oda, ahonnan nincs visszaút. Jake egy pillanat alatt előkapta a pisztolyát, felemelte, és egyenesen Georgo fejére célzott. Meghúzta a kibiztosított fegyveren a ravaszt. A golyó sebesen szántotta a levegőt, majd végül Georgo homlokában ért célba. Georgo azonnal meghalt. A vére vörösen csillogott a poros betonpadlón. A teremre síri csönd telepedett, csak egy árva hang sikított fájdalmasan, elborzadva a szörnyűségtől. Leona Davis, egy apró, láthatatlan lélek sikolya töltötte be a helyiséget, összefolyva a sűrűn folyó könnyeivel.

2013. szeptember 30., hétfő

10. fejezet - Tehetetlenség

Drága olvasóim!
Újra elnézést kell kérnem késésemért, azonban szerencsére most nem késtem olyan nagyon sokat, mint általában. Hihetetlen boldogsággal tölt el ez az eszméletlen támogatás. Minden egyes kommentet ünnepelek, minden pipának, díjnak, oldalmegjelenítésnek, chatben írt kis üzenetnek örülök. A feliratkozóim száma eszméletlen nagy, mindjárt elérem az ötvenet! (Azt szeretném kérdezni, hogy ha elérem az ötven feliratkozót, lenne e kedvetek pályázni egy olyan novellaversenyre, amilyenre eddig sehol sem jelentkezhettetek, és egy kicsit kapcsolódik a blogom témájához. Ha nem, akkor nem indítom el feleslegesen.) 
Remélem ez a fejezet is elnyeri tetszéseteket, és kifejtitek véleményeteket kommentben. 
Ölel titeket: Leona G.

 "Nem, nem nem! Hagyja békén! Segítsen már valaki! Fáj neki, hagyja abba!" - a fejemben üvöltött, tombolt az a kis hang, de már nem volt erőm kiáltani. Meredten, remegő lábakkal álltam, és néztem a betont, aminek Jake feje újra és újra neki csapódott. Néztem a fájdalomtól eltorzult arcát, amint felsérti azt a tökéletes bőrt Georgo gyűrűinek egyike, néztem a tehetetlen testét, amint már nem is próbálkozik kiszabadulni a szorításból. Gyengének éreztem magam, nem tudtam segíteni. Pedig ezért vagyok, nem igaz? Hogy segítsek annak az embernek, aki mellé beosztottak. De most csak álltam, és néztem ahogy szenved. Fájt, nagyon fájt, és nem volt ott Will, hogy kisírhassam magam a vállán. Vagyis ott állt, közvetlen mögöttem, de amióta kitört belőlem a varázslat, amivel elpusztítottam minden démont, egy szót sem szólt hozzám. 
 Will hitetlenül fürkészte az arcomat, de én nem néztem a szemébe, csak Jaket figyeltem. Őrangyaltársamról sütött a feszültség, az íját egy percre sem eresztette le, de csak hangtalanul koncentrált. Pedig nagyon jól jöttek volna Will kedves, biztató szavai. Én egész egyszerűen csak fáradt voltam. Nem is, inkább végtelenül kimerült, de tartottam magam, és a megmaradt erőmmel Jakere koncentráltam. Kétségbeesetten próbáltam megfejteni tettei miértjét, hogy feltérképezhessem jellemét, és megtudjam miben mesterkedik. Azonban sajnos nem sok mindent sikerült kiderítenem. Jake hűvös, és kifejezéstelen arca szinte semmit sem árult el. El sem tudtam képzelni, hogyan nőhetett fel, hol, kiket szeretett, szeretett egyáltalán valakit, kik a szülei... Semmi fénykép a szobában, egy rokoni név sem a telefonban. Én mégis szerettem. Nem tudtam volna megmondani, miért, egész egyszerűen csak szerettem, és semmilyen áron nem adtam volna fel a harcot érte, akár ezer démon ellen sem. Azonban egy démonnal sem futottunk össze a továbbiakban, mintha messziről kerültek volna minket. Őszintén nem bántam! Most már nem féltem a foszladozó, gonosz lelkektől. Kirázott tőlük a hideg továbbra is, de már nem féltem. Már csak egy dologtól féltem: hogy Jakenek baja esik. Gyűlöltem a főnököt, amiért ilyen veszélyes feladatot bízott rá. Tudtam, hogy nem szabad ezt éreznem, de nem tehettem ellene. A tudat is fájt, hogy a konkurencia karmai közé kelljen bemerészkednie, védtelenül, egyedül. Nem voltam megbékélve a tervükkel sem, nem bíztam Georgoban. Azzal meg végképp nem voltam megbékélve, hogy eszméletlenre verje az a behemót Jaket. Legszívesebben ordítottam volna, bele az őrangyalai képébe, hogy állítsák le, mit képzel?! De nem tettem.
 Egyszer csak megpillantottam egy szőke lányt, aki határozott léptekkel a verekedők felé tartott. Pont úgy nézett ki, ahogy én mindig is akartam. Alacsony volt, és karcsú, hátát bársonyos szőke haja verdeste. Nagy, aranybarna szemeiben magabiztos fény csillant, tökéletes orra és telt ajka is irigylésre méltóak voltak. Vastag, fekete bőrkabátot viselt színes farmerral és olyan magassarkúval, amiben művészet lehetett nem elesni. Őt az őrangyala követte, akin nem látszott aggodalom, mintha naponta menne ez a lány verekedő férfiak közelébe. Talán egyszer én is meg fogom szokni. Georgo mögött állt meg, ott pedig erőteljesen megragadott a férfi tarkóján egy ideget, ami miatt ökölbe szorult, ütésre kész ökle elernyedt, majd erőtlenül hullott oldala mellé. Szemhéjai lecsukódtak, a következő pillanatban pedig eszméletlenül gördült le Jake testéről, hogy a sáros aszfalton elterülve végezze. 
 Jake arca kisimult, már nem sütött róla a kínzó fájdalom, és lassan kinyitotta a szemét. A lány szórakozottan fölé hajolt, ajkán mosoly bujkált, amint kimondta ezeket a szavakat:
 - Önvédelem lexikon kezdőknek, első fejezet.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam és elmosolyodtam. Jake pár másodperc elteltével felfogta, mit jelentenek ezek a szavak, és eleresztett egy apró félmosolyt, és feltápászkodott a sáros betonról.
 - Köszönöm. Hogy sikerült így kiütnöd? - kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában.
 - Talán később elmesélem. A helyzet az, hogy van pár szemtanúnk, és nem lenne szerencsés, ha ránk találnának. Fel kellene jönnöd hozzám, addig jönnek a többiek, és elviszik a pasast. 
 - Rendben - mondta, miközben egy pillanatra bizonytalanság futott át a szemén, valószínűleg azt mérlegelte, hogy elképzelhető, hogy ő az a lány a függöny mögül, akit eddig sosem látott. A többiek kifejezés erre utalhatott. Azonnal visszahívta a nyugodt félmosolyt az arcára, és bólintott.
 - Merre indulunk?
 A lány egy szó nélkül hátat fordított neki, és a pár méterre lévő emeletes ház felé vette az irányt, Jake pedig követte. Kíváncsiság kerített hatalmába. Ő az a lány az ablakból? Ő a konkurencia része? Ez az egész csapda? Csak Jakenek ne legyen baja! Követtem a párost, Will pedig az utcán maradt. Mikor észrevette, hogy értetlenül hátrapillantok, csak ennyit mondott:
 - Megnézem ki viszi el Georgo testét, azt hiszem követem őket. Kiderítem, hogy mi a helyzet.
 - Rendben - bólintottam bizonytalanul.
 - Este találkozunk.
 - Szia - mondtam mosoly nélkül.
 - Szia - köszönt ő is, majd megfordult, és a fekete kocsit nézte, ami megállt a háztömb előtt, felemelték az eszméletlen testet, majd tovább is hajtottak.
Én pedig átléptem a vastag falon, és követtem a védencemet. Az út síri csöndben telt, csak a lépteik kopogása hallatszott. A lány a második emeleten lakott, a lépcsőhöz közelebbi lakásban. Elfordította a kulcsot, és miután a zár kattant, sietősen becsörtetett a lakásba, és miután Jake is átlépte a küszöböt, gondosan bezárta az ajtót. Egy igényesen berendezett, otthonos kis lakás volt a lány otthona. A bejárat egyből a nappaliba nyílt, ami egyben volt a konyhával, a két részt az étkező asztal választotta el. A bézs színeibe öltözött nappaliban helyet kapott egy, a praktikusnál világosabb barna sarokkanapé, ami a TV állvánnyal, és a polcsorral szemben foglalt helyet. A polcokon fényképek, apró díszek és szuvenírek sorakoztak. Több film és zene volt, mint könyv, ám ezekből elég jelentős volt a gyűjtemény. A konyhapulton sorakoztak a koszos edények és poharak, látszott, hogy régóta nem nyúltak hozzájuk. Jake arcáról szokás szerint semmit sem tudtam leolvasni, csak annyit, hogy egy pillanat alatt feltérképezett mindent, ám hogy ne legyen feltűnő a vizsgálódása, egy pillanat alatt elkapta tekintetét a helyiségről, és arcán félmosollyal a szőke lányt nézte. Az levette a kabátját, és lustán ráterítette egy szék háttámlájára, majd elkérte Jake kabátját is. Jake nem zavartatta magát, lehuppant a kanapéra, a lány pedig követte.
 - Rhea Brightley - nyújtotta ki kezét Jake felé a lány.
 - Adrian Delton - fogadta el a felé nyújtott jobbot.
 - Mi közöd van Georgo-hoz? Mi történt közöttetek? - kérdezte Rhea egy pillanatra elkomorodva, majd újra magára öltve a halvány mosolyt. Jake rezzenéstelen arccal ejtette ki száján a szavakat:
 - Volt egy kis konfliktusunk nem rég.
 - Miféle konfliktus? - a lány kíváncsian előre dőlt, gyönyörű szemei ki voltak élezve minden apró rezdülésre.
 - Legyőztem pókerben, egész szép összeget vesztett el. Nyilván egy kicsit mérges volt rám - húzta féloldalas mosolyra a száját, Rhea pedig egy pillanatig úgy tűnt, hogy nem hiszi a mesét, de aztán ő is elmosolyodott, és feltápászkodott a kanapéról.
 - Kérsz valamit?
 - Ásványvíz jól esne.
 - Akkor egy ásványvíz rendel - mormogta magában Rhea, miközben kitöltötte a vizet, majd visszament Jakehez a kanapéhoz. Egyszerre kortyoltak bele az italba.
 - Elárulod, mit csináltál Georgoval, ami miatt úgy ki lett ütve?
 - Titok.
 - Titok? - vonta föl a szemöldökét Jake, mire Rhea csak bólintott.
 - Majd talán egyszer elárulom, miután megtudtam bízhatok-e benned.
 - És, mi a te történeted? - kérdezett vissza Jake, témát váltva.
 - Nincs történetem. Ebben a lakásban élek, aktív munkakeresésben vagyok...
 - És mi a valódi? Mi rejlik e mögött? Kik azok a többiek? - vágott a szavába Jake, mire Rhea csak még szélesebbre húzta a mosolyát.
 - A többiek bármelyik percben megérkezhetnek. Nem szeretném elrontani a meglepetést.
 - Nem igazán szeretem a meglepetéseket - húzta el a száját Jake.
 - Elég róluk annyit tudni, hogy szerencsés, ha tisztelettel beszélsz velük. Kisember vagy hozzájuk képest.
 - Én ebben nem lennék olyan biztos.
Ebben a pillanatban kattant a zár, nyílt az ajtó. Sorban érkeztek erős testalkatú férfiak, komor arccal. Mindet alaposan végigmértem, és hamar arra a következtetésre jutottam, hogy ezek a férfiak tipikusan olyan fajták, akikkel nem szívesen futnék össze egy sötét sikátorban...meg egyáltalán nem futnék velük össze szívesen. Velük egyidőben jött még egy legalább olyan magas és erős férfi, akinek viszont nagyon örültem: Will. Arca nem sok jóról árulkodott, feszülten ráncolta a szemöldökét. Eddig nem igazán volt alkalmam megismerni erről az oldaláról, és igazán hiányzott a laza, humoros Will. Kérdően rámeredtem, de ő csak ennyit mormogott:
 - Majd később elmesélem, és majd te is beszámolsz. Most koncentráljunk!
 - Nem hiszem el, hogy beengedted ezt a patkányt a lakásodba! - vált ki a férfiak közül egy nagyon magas, talán még Willnél is magasabb fickó. Bőrdzsekijét ledobta az egyik székre, látni engedve tetoválásokkal sűrűn televarrt karját. Kopaszra borotvált feje, és fekete szemei voltak, amik még rémisztőbbé tették egész lényét. Arca undorról és mérhetetlen dühről árulkodott, és ez mind a törékeny testalkatú nőre, Rheára irányult, aki felpattant a kanapéról, és kecses léptekkel egészen a férfi elé lépdelt. Közvetlen közel megállt, magabiztos tekintettel a fickó szemébe nézett, majd szép lassan, tagoltan ejtette ki a szavakat:
 - A neve Adrian Delton, Abe! Nem szemét. Tudom mit csinálok.
 - Jobban járnál, ha nem hinnél el minden mesét, Rhea. Nem bízhatunk benne! A rohadt életbe, senkiben sem bízhatunk! - csattant fel Abe, és idegesen Jaket fürkészte.
 - Mi van, ha igazat beszél? - Rhea nem tágított, magabiztosan állta a dühös pillantásokat, amelyek nem csak Abe felől érkeztek, aki figyelmen kívül hagyta a kérdést, és szavait már egyértelműen Jakenek címezte.
 - Mi a neved?
 - Adrian Delton, mint már Rhea is említette - válaszolt türelmesen, arcán félmosollyal Jake. Talán élvezte is, hogy a feszült társaság arcába mosolyoghatja a hazugságot, ami nem csengett hamisan a hangjából.
 - Hány éves vagy?
 - Húsz leszek.
 - Foglalkozásod? - érkezett a kérdés egy újabb ember szájából, akit eddig észre sem vettem. Alacsonyabb volt, mint a többiek, és nem is lehetett olyan erőfölényben, mégis körüllengte valamiféle tisztelet, amit a többiek tanúsítottak iránta. Sötétbarna, rövid haja kesze-kuszán állt,  szemüveget viselt.
 - Ezzel-azzal foglalkozom - legyintett Jake, mintha valami olyan téma került volna terítékre, ami szót sem érdemel - Alkalmi munkákból élek, még nem igazán sikerült megtalálnom a nekem való munkát. Bármit megcsinálok, amire alkalmaznak.
 - Mi közöd Georgo-hoz? - kérdezett ismét az alacsonyabb srác.
 - Nem igazán sok. Talán a múlt héten találkoztunk egy pókeresten, és kihívott játszani. Rengeteg pénzt feltettünk mind a ketten, én pedig megnyertem mindent. Azóta egy kicsit zabos rám.
 - Hol pókereztetek?
Aggodalom kerített hatalmába, amikor arra gondoltam, tíz gyanakvó férfi figyeli árgus szemekkel minden rezdülését. De Jake profinak bizonyult: arca rezzenéstelen maradt, természetes hangsúllyal adta meg a választ.
 - A vérvörös csillag -ban.
 - Az egész jó hely - bólintott az egyik férfi.
 - Jól játszol? - tette fel az újabb kérdést az alacsony, figyelmen kívül hagyva a megjegyzést.
 - Egész jól - bólintott.
 - Majd meglátjuk - a fiú halvány mosolyra húzta vékony ajkát - Michaell vagyok.
Kinyújtotta jobbját, amit Jake azonnal megragadott, és megrázott.
Ismételgettem magamban a nevet: Michaell, Michaell, Michaell... Aztán eszembe jutott, hol hallottam ma: ő Marcus, a főnök fia, a banda új vezetője.
Meglepett, hogy ő lesz az új főnök: nem látszott veszélyesnek. Ha megkérdeztek volna, talán Abe-re tippeltem volna. Jobban megnéztem Michaellt. Nem kifejezetten jóképű, nem is csúnya, de nem jóképű. Olyan száznyolcvan centi magas lehetett, vékony, de izmos testalkattal rendelkezett. Szemüvege mögül csokoládébarna szeme mosolygott, de érezni lehetett mögüle azt az éberséget, ami az idegennel szemben elengedhetetlen volt.
Jake ismét bizonyított: egy rezdülése sem árulta el, hogy mond neki a név valamit.
 - Ez itt az én kis csapatom - mutatott körbe a férfiakon.
 - Nem is olyan kicsi az - mosolyodott el Rhea.
 - Lehetnék a tagja? - kérdezte felvont szemöldökkel Jake, mire hirtelen minden mosoly lefagyott az arcról és gyanakodva méregették Jaket.
 - Szerintem lehetne - szólalt meg halkan Rhea Michaellnek intézve szavait.
 - Semmiképpen sem lehetne - jelentette ki határozottan Abe.  A többiek csak halkan szemlélődtek, és Michaell reakcióját figyelték.
 - Miért ne, Abe? Jól jönne még egy ember - érvelt Rhea, de Abe figyelmen kívül hagyta.
 - Az ég szerelmére! Senkiben sem bízhatunk, ezt nekünk kéne legjobban tudnunk! Egyébként meg semmire sem volna jó!
 - Utóbbit megcáfolnám! - szólalt meg hirtelen Jake, mire minden tekintet rá szegeződött - Van gyakorlatom a csapatmunkában.
 - Rhea, az aszfaltról kapartad fel, mert laposra verték! - mondta egy kövér, kerek arcú férfi.
 - Az egy rossz pillanatom volt - húzta el a száját Jake.
 - Nem kaphatna még egy esélyt? - kérdezte Rhea Michaell szemébe nézve. A kérdés egyértelműen neki szólt.
A fiú egy pillanatig csak fürkészte a csapatot, de a gondolatait egy pillanatig sem fedte fel.
 - Honnan tudjuk, hogy bízhatunk benned? Mi a biztosíték rá, hogy nem Georgo csapatában játszol? Ki vagy te egyáltalán? - tette fel a kérdéseket halkan, de látszott, hogy nem várt rájuk választ.
 - Nem tudom, hogy bizonyíthatnám - tárta szét a karjait Jake.
 - Miért akarsz a csapatba tartozni?
 - Mert nincs hova mennem.
 - És rá akarsz lépni erre az útra? Ha belépsz, nem tudsz majd kiszállni.
 - Már régen ezen az úton vagyok. És nem tudok kiszállni.
 - Van egy esélyed bizonyítani, Adrian Delton - mondta ki kis idő várakozás után, mire mindenki felkapta a fejét, és Michaellre meredt - Igaz, hogy legszívesebben én tenném, meg de nagylelkű leszek, és átadom neked ezt a feladatot. Saját kezűleg kell megölnöd Georgot. Ez lesz a bizonyíték.
 - Micsoda? - sikkantottam fel rémülten, és elborzadva néztem a fiatal fiúra, aki kimondta ezeket a borzalmas szavakat, és még inkább meghasadt a szívem, amikor a mosolygó arcú Jakere néztem:
 - Megteszem.
 Nem, nem nem és nem! Ismételgettem magamban szüntelen. Nem akartam elhinni, hogy Jake mosolyogva veszi tudomásul, hogy mit kell tennie. Kiontani egy ember életet. Micsoda borzalom, micsoda szörnyűség! A legrútabb tett, amit ember elkövethet... Végül is mit vártam? Egy ilyen bandában bármi megtörténhet. Talán mindennapos egy-egy ember kivégzése, rendszeres, megszokott. Megborzongtam a szörnyűségtől: Jake fogja kiontani Georgo életét, beleegyezett.
 - Holnap kerül rá sor. Ma már késő van, és hosszú nap áll mögöttünk - mondta Michaell, majd Rheára nézett és újból megszólalt - Mutasd meg neki a szabad lakást!
 - Rendben - bólintott a lány, majd a tűsarkúi kopogása közepette áttört a férfiak képezte falon, mutatva az utat Jakenek, aki követte. Mielőtt kilépett az ajtón, szélesen rámosolygott Abere, aki bosszúsan hátat fordított neki, és inkább egy társával folytatott beszélgetést. A párost hárman követtük, őrangyalok: én, Will és Rhea őrangyala. Az őrangyal leány kifejezetten unott és zárkózott volt. Sötétbarna, rövid haja a szemébe lógott, amik szikrákat szórtak a világra. Egy egyszerű fehér pólót és csőfarmert viselt.
Némán lépkedtek felfelé a lépcsőn, hogy majd a negyedik emeletre érve balra forduljanak, és a folyosóra érve megtalálják a harmadik ajtót. Rhea válláról leakasztotta a táskáját, és türelmetlenül keresgélni kezdett, majd fél perc elteltével diadalittasan mutatta fel a megszerzett kulcscsomót. Leakasztott róla egy kis, zöld bevonatú kulcsot, és Jake kezébe adta.
 - Tessék, a tied.
 - Kösz - mosolyodott el Jake szélesen. Elfordította a kulcsot, majd kattant a zár, és a fiú elé tárult új lakhelye.
A lakást nem lehetett volna más szavakkal leírni, csak annyival, hogy üres. A falakról kopott, fehér festék hirdetett jobb időket, a padlóra évek alatt összegyűlt por és kosz tapadt. Az ajtó ugyanúgy a nappali és a konyha részlegbe nyílt, ám ezeket a helyiségeket csak a nagy fantáziával megáldott emberek láthatták konyhának és nappalinak. A tágas helyiségben egyetlen kopott kanapé állt, és egy rozoga polc, a konyhában pedig pár koszos konyhapult foglalt helyet, és egy apró hűtő állt mellette.
 - Majd ki kell takarítani, és egy kis csinosítás is ráférne - tűnődött Jake.
Nem rökönyödött meg, mint ahogy sok ember tette volna a lakást látva. Talán volt bennünk valami közös: mind a ketten tudtuk becsülni a tetőt a fejünk felett.
 - Ha kell valami, szívesen segítek - mondta kedvesen Rhea - Arra van a hálószoba, erre a fürdő. Ha holnap túl leszel a dolgon, majd rendesen beköltözhetsz. Hozhatod a holmijaidat.
 - Rendben - bólintott Jake.
 - Akkor én itt sem vagyok - szólt Rhea, majd megfordult, aranyló haja lobogott utána - Jó éjt Adrian Delton!
 - Jó éjt!
 - Minden szava hazugság - szólalt meg hirtelen Rhea őrangyala. Szeméből kifésülte rövid haját, majd szúrósan a szemembe nézett - Remélem nem okoz galibát - azzal sarkon fordult, és átlépett a falon védence nyomába eredve.
Amint bezárult az ajtó, Jake elindult felfedezni az új szobáját, mi pedig követtük. A szoba elég kicsi volt, majdnem egészét kitette egy rozoga franciaágy, amibe Jake bele is vetette magát, és az ágy fájdalmasan reccsent. Az ágyon kívül még helyet kapott egy apró éjjeliszekrény és egy nagyobb ruhásszekrény a sarokban. Az ágy jobb oldalán, az ablak beeresztette a félhomályt. Délután négy felé járhatott az idő, amikor Jake elmerült az öntudatlan álomvilágban. Pár percig csöndben figyeltük a fiú békés szuszogását, majd Will hirtelen megtörte a csendet.
 - Mesélj, mi történt, amíg odavoltam? - kérdezte Will, miközben letelepedett az ágy mellé, a földre. Mellé ültem, és mesélni kezdtem:
 - Nem sok izgalmas. A lányt Rhea Brightley-nak hívják, Jake Adrian Deltonként mutatkozott be. Elmondta  a meséjét, miszerint legyőzte Georgot pókerben, faggatta a fogás felől, amivel leterítette Georgot, de a lány nem mondta el. Nem bízik még benne teljesen, de úgy látszik kedveli, és a csapatban akarja tudni. De te nyilván többet tudnál mesélni...
 - A furgon tovább hajtott a Twyford streeten, és apró mellékutcákban kanyargott. Nem tudtam megnézni a nevüket, mivel repülve kellett őket követnem. A rendőrség követte őket egy ideig, de végül lerázták őket. Az utcán a szemtanúk nem mondtak használható információkat, csak fekete maszkos férfiakat láttak, meg hogy elcipelik. Rhea és Jake eltűnt a szemük elől. Aztán egy sikátor előtt állt meg az autó, vártak addig, amíg eltűnt az utolsó járókelő a látótérből, majd elcipelték Georgot egy épületbe, és bezárták egy szobába. Az épület teljesen üres és elhagyatott volt, és ott maradt egy férfi őrködni.
 - Értem - bólintottam. Nem lettünk sokkal okosabbak. Hirtelen beállt az  a kínos csönd, ami egészen eddig elkerült kettőnket, ugyanúgy, mint reggel. Az érthetetlen düh kerekedett felül rajtam, emelt hangon Willnek szegeztem a kérdést:
 - Miért csinálod ezt?
 - Mit miért csinálok? - kérdezett vissza értetlenül, mire megforgattam a szemem.
 - A hallgatást. A démontámadás óta nem szóltál hozzám!
 - Mert valamit te is titkolsz előlem! Azt hittem megosztasz velem olyan fontos információkat, minthogy miért történt meg olyasmi, amit csak több száz éves őrangyalok képesek előidézni!
 - Hogy micsoda? - kérdeztem vissza döbbenten.
 - Tisztítást hajtottál végre. Azt, amit már jó ideje senki sem tudott megidézni. Hogy csináltad? - Will hitetlenül összeráncolta a homlokát, és egyenesen a szemembe nézett.
 - Nem tudtam, hogy mit csináltam...csak úgy megtörtént.
 - Mit éreztél?
 - Dühöt, és félelmet, hogy bánthatják Jaket.
 - Erősen?
 - Nagyon intenzíven - bólintottam bizonytalanul.
 - Sajnálom - szólt halkan Will, tekintete a földet pásztázta - Nehéz lehetett neked, és nem álltam melletted.
 - Semmi baj - válaszoltam még halkabban, de ennek ellenére meghallotta.
 - Fáradt vagy?
 - Egy kicsit - helyeseltem.
 - Akkor pihenj le, én addig vigyázok Jakere!
 - Köszönöm! Hamarosan leváltalak...
 - Ne aggódj, csak pihend ki magad - mosolyodott el kedvesen, mire hirtelen megszállt a nyugalom, és az én arcomra is mosoly kúszott. Megidéztem a szárnyaimat, és kiröppentem a negyedik emeleti ablakon.



2013. szeptember 21., szombat

Díjaim

Drága olvasóim! 
Rengeteg díjat kaptam tőletek, amiért egytől egyig hálás vagyok, és köszönöm szépen, hogy érdemesnek találtok ezekre! Elég régóta nem raktam ki őket, ezért nagyon sok felgyülemlett, így úgy gondoltam, hogy kirakom ide őket, hiszen született egy-két blog ami megérdemli, hogy tovább küldjem. Emellett kaptam két gyönyörű fejlécet Tammytól, amit itt meg is osztanék mindenkivel: 
Köszönöm, drága Tammy!


Tizenötödik díjamat nagyon szépen köszönöm Adél Gellénnek!


Szabályok: 



 • Írj magadról 11 dolgot!
 • Válaszolj 11 kérdésre!
 • Írj 11 kérdést!
 • Küldd tovább 11 embernek!

1. Fáj a torkom és be van dugulva az orrom, mint mindenkinek a városban.
2. Egy nap alatt eszméletlen kuplerájt sikerül kialakítanom a szobámban.
3. Tegnap délután a barátnőimmel teaházban voltunk, és imádtuk!
4. Jelenlegi kedvenc filmem az Eleven testek, és nem tudnám megmondani miért.
5. Már szereztem két ötöst is a suliban, amire nagyon büszke vagyok.
6. Gőzöm sincs mit írhatnék, de megerőltetem magam.
7. Gondolom mindenki hallotta már a The fox című új slágert (az új gangnam stylet). Én tegnap hallottam először...szakadtam, azóta folyton ezt hallgatom.
8. Most Cassandra Clare Végzet ereklyéi sorozat 4. részét, a Bukott angyalok városát olvasom, és nagyon tetszik.
9. Kedvenc írónőm J. K. Rowling, mert meg tudott alkotni egy olyan világot, precízen és részletesen, hogy én legszívesebben szedném a cuccaimat, és utaznék Roxfortba.
10. A nap legjobb része az ebéd, legalábbis nekem.
11. Ha valaki sütit/csokit, vagy általánosságban kaját hoz nekem, egy életre belopta magát a szívembe.

Válaszaim:
1.Kedvenc állatod? - A cica.
2.Kedvenc könyved? - Rengeteg van, nem tudnék kiemelni egyet sem.
3.Van háziállatod? - Egy cicám és egy kutyám.
4.Hogy néz ki az álompasid? - Pont úgy, mint Ian Somerhalder.
5.Szereted a 1D-t? - Szeretem, de már nem rajongok értük olyan őrülten, mint ahogy sokan mások teszik.
6.Legnagyobb vágyad? - Sikeres lehessek az írói pályán, és hogy majd ha felnövök, boldog családot, és nagyszerű körülményeket teremtsek magam és a családom köré.
7.Ha lehetne 3 kívánságod, mi lenne az? -  Mindenki, akit szeretek és ismerek legyen boldog, hosszú, sikeres élete. Találják meg a rák ellenszerét. És ha lehetne, nem lenne rossz megnyerni a lottót...
8.Kedvenc szín? - Nincs kifejezetten kedvenc szín, minden színt szeretek, de nem minden szín minden árnyalatát. 
9.Kedvenc blog? - Egész sokat olvasok, és nem igazán tudnék kiemelni egyet sem.
10. Kedvenc elfoglaltság? - Írás, olvasás,táncolás, énekelés, rajzolás...
11.Kedvenc szereplő(SzJG)? - Talán Zsolti, vagy Dave...nem is tudom.

11 kérdés:
1. Milyen színű a hajad, a szemed?
2. Ha beleszipkázódhatnál egy könyvbe, melyik lenne az?
3. Melyik a legromantikusabb dolog a világon? (Pl. gyertya, rózsa, eső...)
4. Melyik blognak tetszik legjobban a designja?
5. Van blogon megismert barátnőd? Ha igen, ki az?
6. Tudja valaki a közvetlen környezetedből, hogy írsz? Ha igen, támogatnak benne?
7. Sorolj fel magadról három jó tulajdonságot, és egy rosszat!
8. Tea vagy kakaó?
9. Őrült bulik, vagy egy csajos este pizsamákkal, popcornnal, filmekkel és rengeteg tábla csokival?
10. Melyik az a könyv/blog ami talán egy életre megváltoztatta a világnézeteidet?
11. Hogy tetszettek a kérdéseim? :))

És akinek küldöm:
 Azt hiszem elküldtem mindenkinek, akinek szerettem volna, így a többi kérdéshez már nem írok kérdéseket, és nem is küldök tovább többet:)

Tizenhatodik díjamat köszönöm Victoria Wolfnak!

Feladat: Írj 10 dolgot magadról, válaszolj a neked feltett 10 kérdésre, és küld tovább 10 blognak!

10 dolog rólam:
1. Te jóó ég, gőzöm sincs mit írhatnék!
2. Most éppenséggel a rock, rap rock, rock'n roll korszakomat élem.
3. Alig várom, hogy nekilássak a következő fejezetem írásának.
4. Ez a buta youtube nem működik, úgyhogy nem tudok zenét hallgatni:(
5. Új egyedi káromkodásom: A huzatba!
6. Általában olyan szavakat használok, amire ötször is vissza kérdeznek az osztálytársaim, hogy mit is jelent.
7. Érdekel a görög mitológia, bár mindig elborzadok tőle.
8. Majdnem minden kötelező olvasmányomat szerettem, egy kettő volt, amivel igazán megszenvedtem.
9. Néptáncolok (bár lehet, hogy ezt már említettem).
10. Alig várom a táncvizsgát (amit majd az osztálytársaimmal együtt kell letennünk.)

Kérdéseim:
1. Mi az igazi neved? - Nem tudom, hogy jól teszem, ha elárulom...szerintem maradok a titokzatos Leonánál:)
2. Mik a terveid a jövőben? - Nem sok újat tudnék mondani.
3. Hobbid? - Írás olvasás, táncolás, éneklés, rajzolás...
4. Miért kezdtél el blogot írni? - Ne haragudj, de erre a kérdésre megszámlálhatatlanul sokszor válaszoltam, ha érdekel, keresd ki a díjaim című oldalon, de nem írnám le még egyszer.
5. Hány éves vagy? - Titkos:)
6. Ha kívánhatnál egyet mi lenne az? - Hogy mindenki egészséges, boldog és sikeres legyen, akit ismerek és szeretek.
7. Mit gondolsz a blogomról/ olvasod-e? - Sajnos még nem volt időm olvasni, így nem tudok véleményt nyilvánítani, de ha lesz időm, mindenképpen elolvasom:)
8. Ha elutazhatnál egy helyre teljesen ingyen hova mennél? - Talán Rómába.
9. Mikor van a születésnapod? - December 18-án.
10. Van-e valaki az életedben, akiért mindent megtennél? - A szüleim, húgom, unokatestvéreim, nagyszüleim, nagynénikért és nagybácsikért és a barátnőimért bármit. 

Tizenhetedik díjamat nagyon szépen köszönöm szerecsendiónak!


Szabályok:
Írj magadról 11 dolgot!
Válaszolj 11 kérdésre!
Tegyél fel 11 kérdést!
Küldd tovább 10 embernek!

11 dolog:
1.Van egy saját készítésű SzJG plakát az íróasztalom fölött.
2. Kaptam egy új dezodort, és fél órája azt fújkálom, mert olyan jó az illata.
3. Kétszer törtem el a lábam, egymást követő két évben.
4. Már most visszaszámlálok karácsonyig.
5. Eddigi legviccesebb testnevelés órámon a lányok focizását néztem, miközben fel voltam mentve. Az egyik osztálytársam (fiú) kameráéval vette a meccset, amin két órája össze-vissza rugdosták a labdát (fejen rúgva egymást) miközben egy darab gól sem született.
6. Két dologra nem voltam sohasem képes: puskázni és hazudni.
7. Minden hibámért bocsánatot szoktam kérni.
8. Gyűlölök futni, a futás az ősi ellenségem.
9. Unalmamban szemeket szoktam rajzolgatni.
10. Gőzöm nincs mit írjak, lehet bevezetem azt a rendszert, hogy csak a kérdésekre válaszolok, mert már lehetetlen újakat írni.
11. ÉÉÉs vége!

Válaszaim:

Hogyan ismerkedtél meg a legjobb barátnőddel? - Nincs legjobb barátnőm, csak sok nagyon-nagyon jó barátnőm. Nem szeretek választani, mert abból csak a balhé van. Egyébként az osztálytársaim, így a suliban ismertem meg őket és van egy fogadott nővérem, akit pedig születésem pillanatától ismerek, mert a szüleink is legjobb barátnők.
Szerinted milyen egy tökéletes randi? - Szerintem nem a helyszín, a program számít, hanem hogy kivel vagy. És ha őt szereted, akkor már alapból tökéletes a randi.
Gyakran látogatod a közösségi oldalakat? - Elég gyakran, de nem lógok rajtuk. Kapcsolattartás miatt használom.
Van olyan dolog amit szeretsz, de sosem vallanád be, mert cikinek gondolod? - Nem, szerintem nincs ilyen. Még ha hülyének néznek, akkor is mindent megcsinálok, amit szeretnék.
Mennyire adsz mások véleményére? - Idegenekére semennyit, de akik ismernek, és akiket szeretek, nagyon figyelek a véleményükre.
Mit gondolsz azokról az emberekről, akik komihatárt szabnak meg? - Nem igazán szeretem ezeket, mert inkább magának írjon az ember, ne a közönségnek.
Te tettél már ilyet? - Nem, soha.
Van olyan film, amit már ezerszer láttál, de mégis meg tudnád még nézni? Melyik az? - Most éppen az Eleven testek az, de tuti egyszer csak ráunok.
Van olyan blog, amit mindenki szeret, te mégsem vagy odáig érte? Melyik az? - Nem szeretném elárulni, nehogy megbántsak valakit.
Szereted a Colát? - Szeretem:)
Mi az a becenév, amit már mondtak neked, de nagyon nem tetszett? - Nusi. Nagyon nem szeretem:/

Tizennyolcadik díjamat megint nagyon megköszönöm szerecsendiónak!


Válaszaim:
Mit éreztél akkor amikor megkaptad életed első kommentárját? - Hihetetlen boldogságot.
Miért pont Nina Dobrev a női főszereplőd? - Igazából eléggé elkapkodtam a főszereplő választásomat, mert nem igazán szeretek egy már létező embert a karakteremhez csatolni. Legszívesebben senkit sem választottam volna, de úgy nem lehet fejlécet, vagy szereplők menüpontot választani, így rá voltam kényszerülve. Nincs jelentősége, csak neki is barna, hosszú haja és barna szeme van, mint a főszereplőmnek, akit megálmodtam.
Mit éreztél amikor bezártátok a többiekkel közös design blogotokat? - Nagyon szomorú vagyok, hogy vége az syf-nek, de így kellett történnie. Elmúlt a lelkesedés, egy tagunk kilépett, és már nem volt ugyanaz.
Rendszeresen komizol minden történetnél, amit olvasol? - Sajnos nem mindig, van, hogy csak arra tévedek, olvasgatok, feliratkozom, majd tovább lépek. Ezért egy kicsit szégyenlem magam, de nem vagyok a komment írás szakembere.
Szerinted Fantasyt könnyebb vagy rendes emberekről szóló történetet könnyebb írni? - Rendes emberekről sokkal könnyebb volna, hiszen azokat a szituációkat írnám, amiket átéltem, vagy hasonlóban volt részem, azonban a fantasyt, mint műfajt jobban szeretem, mivel egy saját kis univerzumot tudok megteremteni.
Milyen volt a napod? - Köszönöm kérdésedet, hétvége lévén nagyszerű.
Leonanak volt egy kis kedvence Hero, neked van hozzá hasonló állatod? - Igen, nekem is van egy cicám, Marcika. Legszívesebben megzabálnám. Ha beteg vagyok, mindig hozzám bújik, amikor el volt törve a lábam, a gipszemhez dörgölőzött, amikor sírok, megpuszil az orrával, letörölve könnyeimet. Igazán édes egy cicus.
Mit vársz el a jövődtől? - Nem várok el végül is semmit, csak remélem minden úgy fog alakulni, hogy végül sikeres írónő lehessek, és legyen egy szép nagy családom.
Mi a legdurvább álmod? - Talán az, amikor életveszélyes társasjátékoztunk a családdal. (El kellett futni egyik oldalról a másikig, úgy, hogy egy futótűz követett.
Miben érzed magad tehetségesnek (persze az íráson kívül)? - Talán az éneklésben...nem érzem magam kiemelkedőnek, de szerintem nincs olyan rossz hangom:)

Tizenkilencedik díjamat köszönöm Sára Sóvágónak!



Milyen a zenei stílusod? - Mindenevő vagyok, de mostanában inkább a rock, rap-rock, rock'n roll-ért vagyok oda.
Milyen fesztiválokon vettél már részt? - Sajnos még egy ilyen rendezvényen sem vehettem részt.
Mi a véleményed arról, hogy nem Cortez nyerte meg a Könyves Álompasik Párbaját? - Igazából nem rázott annyira meg:) 
Hány aktív blogod van? - Most éppen csak ez az egy, de már készülőben van egy második is, amit majd DreamyGirl-el fogok írni.
Kedvenc könyveid? - Sorozatokat tudnék említeni: Harry Potter, Végzet ereklyéi. És a burok, ami most nagy kedvenc.
Kedvenc sorozataid? - Pretty Little Liars, Jóbarátok, Így jártam anyátokkal, Egy rém rendes család, Vámpírnaplók.
Olvasod a blogomat? - Sajnos még nem volt szerencsém ellátogatni hozzád.
Szeretsz színházba járni? - Szeretek, de vannak olyan darabok, amiket még nekem is szenvedés végigülni.
Melyik a kedvenc idegen nyelved? - Az angol és a spanyol.
Szoktál adományozni a rászorulóknak? - Ha éppen van nálam apró, akkor szoktam.

Huszadik díjamat köszönöm Miranda O. Connornak!


1. Ki a kedvenc énekesed? - Talán Bruno Mars.
2. Melyik a kedvenc színed? - Nem tudnék választani, nekem nem színek tetszenek, hanem árnyalatok.
3. Sminkeled magad? - Nem, nem szoktam, szerintem felesleges.
4. Milyen a kedvenc ruhakombinációd? - Nem tudnám megmondani...talán a türkizkék csőnadrágom, a csipkés pólómmal, a türkiz fülbevalómmal.
5. Tornacipő vagy szandál? - Nyáron a szandál, télen a tornacipő.
6. Kedvenc évszakod? - Kettő van: a tél, mert majdnem minden ünnep egy hónapban van, még a szülinapom is, és a nyár, mer nem kell iskolába járni, és a boldog szabadság uralkodik.
7. Kedvenc állatod? - A macska.
8. Hány blogot írsz? - Egyet.:)
9. Mennyi ideje blogolsz? - Lassan egy éve.
10. Olvasol még blogokat? - Igen, de már elég keveset.
11. Jellemezd magad 3 szóval! - Kedves, álmodozó, éhes.

Huszonegyedik díjamat nagyon szépen köszönöm kriszty96-nak és szerecsendiónak!


Volt már olyan, hogy nagyon vártál egy könyvet vagy filmet, de amikor megnéztek, elolvastad, akkor csalódtál benne? - A Harry Potter hetedik és hatodik fimben. Könyvben ezek a legjobbak, de a film nagyon rossz lett a könyvhöz képest.
El tudod készíteni a kedvenc kajádat? - Még sajnos nem, de dolgozom az ügyön.:)
Van olyan pillanat amikor rád jön az a bizonyos ötperc? Mit csinálsz olyankor? - Minden marhaságon röhögök, ugrándozok, énekelek, táncolok...mint aki beszívott.
Hogy bírod ezt a meleget? - Jól:)
Mivel szeretnéd eltölteni a nyár hátra lévő részét, ha bármit választhatnál? - Elképesztő, hogy milyen régen nem válaszoltam a kérdésekre, és már elmúlt a nyár, így ez a kérdés aktualitását vesztette.
Sok ember kisebbségben érzi magát a blogok világában. Te hogyan érzed magad? - Szerintem nem kéne, hogy így érezzenek az emberek. Ez csak egy blogos portál, engem nem érdekel/zavar a hierarchia. Tisztában vagyok azzal, hogy nem nekem van a legtöbb olvasóm, és vannak nálam ezerszer jobban író bloggerek is, de én nem érzem magam kisebbségben, mert vannak, akik támogatnak, akik várják a folytatást, és díjakkal ösztönöznek.
Milyen típusú szerelmes történetek nőttek a szívedhez? A szomorú, de egyben magával ragadó, amely együtt érzést kelt benned? Esetleg az, amikor a karakterek kezdetektől fogva szeretik egymást csak ezeket az érzéseket nem merik felvállalni? - Mindenhol szeretem a happy endet, de egyúttal a szomorú szerelmes sztorikat sem vetem meg, és szívesen elolvasom. Talán az előbbi jobban megragad, ugyanis nem mindig viszonozzák a szerelmet a való életben, mint a könyvekben, így egy kicsit reálisabb.
Mit tennél/kezdenél egy ajánlattal, miszerint kiadnák a könyvedet? Vagy éppen hogyan reagálnál, mikor a tudtodra hozzák az ajánlatot? - Sikítanék, mint aki megveszett, és természetesen elfogadnám az ajánlatot. Minden álmom, hogy kiadják az irományom, nem vacilálnék egy pillanatig sem.
Sokan mondják, hogy a férfiakhoz a hasuknál fogva vezet az út. Te mit gondolsz erről? - Én ugyan nem vagyok férfi, de hozzám is a hasamnál fogva lehet eljutni. Teljesen együtt érzek velük:))
Melyik az a hely, ország ahová szívesen ellátogatnál? - Bárhova szívesen mennék, de Olaszország vagy Spanyolország különösen érdekelne.
Szoktál regényeket is írni vagy a blogolás teljes mértékben leköti az idődet? - Én inkább úgy fogalmaznék: blogon írom a regényem. 

Huszonkettedik díjamat köszönöm Flórának és Vivinek!


- Mi volt az utolsó film amit néztél? - Egy francia vígjáték ment tegnap este a tv-ben, nem emlékszem a címére.
- Melyik színészt tartod a legtehetségtelenebbnek? - Kristen Stewart-ot. 
- Szereted a teknősöket? - Szeretem, nagyon édesek:)
- Szereted a marcipánt? - Azt már kevésbé.
- Ha nyernél a lottón, mit vennél először? - Talán egy gyémántot anyukámnak.
- Szoktál magyar íróktól olvasni? - Persze, szoktam:)
- Tavasz vagy ősz? - Egyértelműen tavasz.
- Mi a véleményed a sok tucat blogról? - Nem szeretem őket, mert az egyediség nagyon fontos egy jó történetben. Ha azt a sztorit már olvastad, nem fogod megint.
- Mi a kedvenc sorozatod? - Az előzőkben már felsoroltam, de szorgalmas vagyok, így még egyszer: Pretty Little Liars, Jóbarátok, HIMYM, Vámpírnaplók, Egy rém rendes család.
- Harry Potter vagy Twilight? - Egyértelműen Harry Potter.
- Mit álmodtál legutoljára? - Egy tökéletes osztálykirándulásról álmodtam, azt hiszem.