9. fejezet - Konkurencia

Drága olvasóim!

Az évszázad késését sikerült produkálnom, így őszinte bocsánatotokért és türelmetekért esedezem! Úgy érzem, írásban nekem a határidő nem megy, mert ez nekem van, hogy magától jön, erőltetni nem szabad, mert valami borzalom jönne ki belőle. Igyekszem kihozni mindig a maximumot, és nem akarok csak úgy odavágni nektek valamit. Úgy érzem, ebbe a fejezetbe mindent beleadtam, remélem elnyeri tetszéseteket! Egy kicsit más, mint amilyen eddig volt, szóval kíváncsi lennék a véleményeitekre. Jó olvasást!

Ölel benneteket: Leona G.

Jake kinyitotta álomtól nehéz szemeit, és percekig csak feküdt mozdulatlanul. Angyal arcán most békés, nyugodt arckifejezés terült el, de ez azonnal megváltozott, ahogy körbetekintett a szobán, és a ki-be csapkodó ablakon. Feltápászkodott, majd bosszúsan becsapta az ablakot, ami engedelmesen bezáródott. Undorodva nézte a lepukkant helyiséget, amiben az elmúlt napokban kénytelen volt élni. De a parancs az parancs, és nem szegheti meg a város legbefolyásosabb bandavezére parancsát. Feladata volt errefelé, és nem kockáztathatta meg, hogy rátaláljanak saját otthonára, vagy a székhelyre. Több mint egy hónapja hagyta ott a lakását, és szállt meg különböző rejtett lyukakban, az éppen aktuális célszemély közelében. Jakenek nem volt ínyére az ilyen fajta piszkos munka, de nem volt más választása. Ha nem teljesít, akkor kizárják és halálra verik. Náluk az volt a szokás. Az instabil szekrényhez lépett, és felrántotta az ajtaját. Előkapott egy egyszerű szürke pólót, és egy kopott farmert, majd miután magára rángatta a ruhadarabokat, belebújt a bőrdzsekiébe. Az éjjeliszekrény felé vette az irányt, ahonnan már rutinosan vette ki a pisztolyát, majd csúsztatta a kabát belső zsebébe. Furcsa, ha az embert egy veszélyes fegyver társasága nyugtat meg, de Jake esetében ez volt a helyzet. A fegyver hatalom, és ha nincs fegyver, halott vagy. Ő jól tudta, mit jelent ez a mondat, nem egyszer került már szorult helyzetbe...
 Furcsa és rejtélyes küldetése volt, a legveszélyesebb, amiben eddig részt vett. Pedig Jake kiskora óta teljesítette a parancsokat, már nyolc éves korában meg kellett tanulnia a banda törvényeit. Aki nem teljesít, annak mennie kell. Akinek mennie kell, azt nem védi meg a többi. Akit nem védenek, szabad préda, és ezentúl azt csinálnak vele, amit akarnak. Egyszer már szemtanúja volt egy ilyen esetnek, és tanult belőle. Fájdalmas emlékképek idéződtek fel benne, miközben magabiztosan trappolt le a dohos lépcsőházból kifelé, a szabadságot jelentő utcára.
 Johnny a legjobb barátja volt. Jake akkor volt kilenc éves, akkor vitték először küldetésre. Johnny a huszadik életévét töltötte azokban a napokban. Akkor már évekkel azelőtt elszökött otthonról, mert a szülei bántalmazták, és a sors a banda felé sodorta őt. Rátaláltak, ahogy a sötét utcákat róva kereste a helyet, ahol meghúzhatja magát, és befogadták a csapatba. Ő volt az egyetlen, aki tényleg törődött Jakekel, aki vigyázott rá, és beszélgetett vele. Aznap este a főnök behívatta mind a kettejüket, és két különböző küldetésre osztotta be őket. Jake magabiztos tekintettel, hallgatta a feladatokat. Ki kellett figyelnie egy dohánybolt riasztó kódját, és a hátsó ajtó kulcsát kellett ellopnia. A kisfiúnak rengeteg ötlete támadt, rengeteg trükk eszébe jutott, hogyan kerüljön közel a bolthoz, és a riasztó kódhoz. Szörnyű lelkes volt, mégsem adott ki egy hangot sem, de még egy büszke mosolyt sem eresztett el, hiszen már megtanulta: a sikeres bandatag titka a kiszámíthatatlanság, és csak az maradhat kiszámíthatatlan, aki egy percre sem fedi fel az érzelmeit. Johnny ezt azonban még nem tanulta meg igazán, és hagyta, hogy eluralkodjanak rajta az indulatai. Követelte, hogy ne engedjék az ügy közelébe sem a kisfiút, és hogyha ez elkerülhetetlen, akkor legalább engedjék, hogy vigyázzon rá. A főnök csak élvezte a hatalmát, esze ágában nem volt eleget tenni a kérésnek, de még a halálos fenyegetések sem hatották meg igazán. Hűvösen felvonta a szemöldökét, és csak ennyit mondott:
 - Ha eleget teszel a parancsnak, elnézem neked a fenyegetéseket. De ha nem, ideje összecsomagolnod.
Johnny csomagolt. A főnök elterjesztette a hírt, hogy eggyel kevesebb szájat kell ezentúl etetni, és finoman jelezte, hogy az a száj esetleg eljárhat a banda viselt dolgaival kapcsolatban a rendőrségen. A fiúk éjnek idején kirángatták a sikátorba, és Jake szemei előtt verték halálra. A fiú lelke mélyén tombolt, üvöltött és zokogott. Siratta az egyetlen barátját, akin nem tudott segíteni. Egy oszlop mögött húzta meg magát, földbe gyökerezett lábbal nézte mereven a durvaságokat, de mégis tartotta magát. Nem sírt, egy könnycseppet sem hullajtott. Már megtanulta, hogy ez a hely nem a könnyeknek való. Igyekezett minél erősebbnek látszani, egyenesen, mereven nézett maga elé, a betonra, amire ráfröccsent Johnny vére...
 Azóta, kilenc éves kora óta tiszteletben tartották, és egy újjal sem nyúltak a fiúhoz. Őt sohasem piszkálták, vagy szívatták, tisztes távolságban kerülték a rideg, komoly arcú gyermeket. Ám most ez a gyermek felnőtt, és még veszedelmesebb hírében áll, mint valaha. Testi ereje is rászolgált a hírnevére, de igazán az esze miatt tűnt ki a tömegből. Kilépett az utcára, és hirtelen átjárta a fagyos téli hideg, így összébb húzta magán a dzsekit. Megvetve nézte a lepukkant környéket, a düledező romokat, és undorodva húzta el a száját, amikor megcsapta a csatornaszag bűze. Nem a legtökéletesebb körülmények között nőtt fel, de ilyen mélyre azért sosem süllyedt. A lakáshoz közeli kocsma felé vette az irányt, mikor odaért, hanyagul belökte az ajtót. Egy átlagos kocsmához hűen büdös alkohol szag, és doh járta át a helyiséget, a munka előtt italozni vágyó férfiakat pedig a ragacsos és ezer év koszát hordozó asztalok és pultok fogadták. Jake szívből megvetette az alkoholistákat. Nem egy, nem kettő ilyen bandatagja volt, de semmire sem voltak valóak, hiszen teljesen amatőrök. A józanság megtartása a legfontosabb. Jake nem inni jött, hanem egy találkozóra volt hivatalos. Tekintete szántotta a félhomályba burkolózott termet, keresve a főnököt, akit hamarosan meg is talált. A rég bevált sötét sarok felé vezetett az útja, ahhoz az asztalhoz, amely mellett előző nap is feladatot végzett. Az asztal mellett megtorpant, és unottan várta, hogy a főnök elmondja az újabb fejleményeket.
 - Nocsak, nocsak...Kit látnak szemeim! - füttyögött gúnyosan a férfi. Nagyon kövér volt, arcát borosta fedte, kis, mandulavágású szemei, és rövid szempillái mögött rejtőzött seszínű szeme. Magas homloka volt, feje búbja kopasz. Ha nem tudná, ki ez az ember, arra tippelne, hogy egy idősödő, becsületes üzletember. Azonban vicces volna becsületes öregembernek gondolni a város legveszélyesebb és legbefolyásosabb bűnbandájának vezetőjét.
 - Látni akartál - felelte hűvösen Jake.
 - Ülj le! - utasította Jaket, miközben egy szivarra gyújtott, ő pedig hanyagul lehuppant a székre.
- Nincs sok időm… tudod, a feladatomon dolgozom – mondta lassan, és hűvösen, egész testtartásából sütött a pimasz unalom.
 - Éppen erről akarok beszélni veled – komorult el a főnök arca – Még mindig nem kaptunk tőled semmi féle jelentést, pedig már egy hónapja, hogy elkezdted. Tudod, hogy a parancs, az parancs.
 - Tisztában vagyok vele.
 - Hát mi a fenét csináltál ennyi ideig?
 - Kiélvezem az egyedüllétet.
 - Azt is tudod, hogy nem értékelem a humorodat – a főnök arca kezdett vörösödni az idegességtől. Jake imádta bosszantani ezt a kövér pojácát.
 - Igen, ezt is tudom – válaszolta pimaszul.
 - Akkor ideje beszámolnod a terveidről – mondta dühtől remegő hangon. Jake szívből megvetette, és nem érte fel ésszel, hogy lehet ennek az embernek tekintélye, de belátta, hogy ideje komolyabban belekezdenie történetébe.
 - Megtaláltam a táborhelyüket, és az elmúlt időben különböző álruhákban kémkedtem, és feltérképeztem a környéket. Egy háztömbben elszórva laknak, és van egy közös lakás, amiben hetente egyszer összegyűlnek, és egyszerre távoznak külön féle irányokba. A főnököt Marcusnak hívják, ötven körüli, ősz hajú…
 - Volt – szakította félbe a főnök Jake mondandóját.
 - Volt?
 - Marcus meghalt. Megölte Georgo, ugye emlékszel még rá?
Jake emlékezett. A legmagasabb, legerősebb férfi volt a csapatban, az egyike volt azoknak, akik halálra verték Johnnyt.
 - Emlékszem – mondta tömören, majd folytatta mondandóját – Szóval megöletted?
 - Igen. Nem csak te vagy az egyetlen, aki kémkedik.
 - Akkor én miért kellek neked?
 - Ahhoz neked nincs közöd – legyintett hanyagul, majd várakozva Jakere pillantott – Folytasd!
Talán egy percig néztek farkasszemet, majd Jake újra felöltötte a hideg pókerarcát, megköszörülte a torkát, és újra nekifogott a történetnek.
 - Sikerült kiderítenem, hogy ki az örökös. Marcus fogadott fia, Michael.
 - Nagyszerű! – főnök arca felderült, szeme felcsillant, és izgatottan összedörzsölte a tenyereit – Itt jön majd a java!
 - Mit akar?
 - Azt akarom, hogy olvadj be, és tudj meg mindent. Napi jelentéseket akarok, a legapróbb, legszemélyesebb részletekig mindent!
 - Értem. De nem fognak olyan könnyen befogadni. Kell valami, amivel bizonyítok annyit, hogy azonnal, gondolkodás nélkül bevegyenek…
 - Hallgatlak.
 - Van egy ötletem… Azt akarom, hogy támadjon rám Georgo egy nyilvános helyen, hogy legyőzhessem. Tudni fogják, ki ő, és hogy ő ölte meg Marcust, így automatikusan megbíznak bennem a közös ellenség miatt.
 - Ez nem rossz… szólok Georgonak.
 - Rendben.
 - Azt hiszem a találkánknak vége. Jó munkát!
 Jake nem pocsékolta az idejét felesleges udvariaskodásra, felállt, és egy szó nélkül elhagyta a büdös kocsmát. Rágyújtott egy cigaretta csikkre, majd csendesen tovább ballagott. Akadt egy kis szabadideje, így úgy döntött, keres egy jó éttermet, és rendesen beebédel. Ösztönösen kanyargott a városban, miközben gondolataiba temetkezett. Tisztában volt vele, hogy ez lesz élete legveszélyesebb küldetése, de nem izgult, tudta, hogy meg fogja csinálni. Besétálni a konkurencia karmaiba nem egy fáklyás menet. Azonban nagyon elege lett a semmittevésből, abból, hogy egész nap nem beszélt egy szót sem, csak csöndben szemlélődött. Alig várta a kihívásokat, hogy bebizonyíthassa, mit tud. Hogy hamarosan mindenki megtudhassa, hogy ki veszi át a vezetői pozíciót. Ugyanis Jake hamarosan átveszi örökségét, ő lesz a banda főnöke, és egy hatalmas birtok gazdája. Nem véletlenül tisztelték őt törpe kora óta a bandában. Amikor az édesapját megölték, csupán nyolc éves volt. Egyik éjjel egy fickó, akit Anthonie-nak hívtak, belógott Jace Dearman hálószobájába, és álmában végzett az életével. Jake talált rá a holttestre. Azok voltak az utolsó pillanatok, amikor hagyta, hogy a mélyről jövő zokogás és fájdalom rázza át a testét. Nagyon szerette az apját, még ha tudta, miben is utazik, akkor sem félt tőle sosem. Jace egyetlen személyre hagyta minden vagyonát: a kisfiára. Az örökségét azonban csak huszadik életévét betöltve vehette át, ezt írta apja a végrendeletbe. Ő volt minden idők legsikeresebb vezetője, az egész országban ismerték a nevét, így tiszteletben tartották a végakaratát. Nem csoda, hogy a főnök utálta, egy visszaszámláló óra idegesítő tik-takját látta Jakeben.
 Az utálat kölcsönös volt: Jake kifejezetten utálta a parancsokat, mivel tudta, hamarosan ő fogja osztogatni őket, és jobban fogja csinálni, mint bárki más. Felpillantott a járda kövéről, és próbálta felismerni az utcaképet, amerre jutott. A belvárosban lehetett, hatsávos úton hosszú sorokban álldogáltak és dudáltak egymásra az autók. Az utat szegélyező egekbe nyúló, régi épületekről színes reklámtáblák hirdettek kocsikat, italokat, éttermeket. Jake betért egy ismeretlen gyorsétterembe, majd beállt a sorba és találomra rábökött egy ételre, amit hamarosan meg is kapott. A tálcájával egy szabad asztalhoz ült, majd ösztönösen enni kezdett. Sosem volt az a típus, aki igényelte volna a társaságot. Valószínűleg azért, mert nem a legjobb társaságban nevelkedett, de ettől függetlenül tényleg nem hozta lázba új emberek megismerésének gondolata. Furcsa volt látnia az utcán a boldog családokat. A mosolygós, gondoskodó anyukákat, a vicces apukákat, akik éppen munkából igyekeztek az iskola felé, hogy időben találkozhassanak a gyermekükkel. Talán maga elől is titkolta, de piszkosul irigyelte ezeket a gyerekeket. Olyan apró problémák jutottak nekik, hogy kivel cseréltek el egy-egy matricát, és hogy vajon megérte, vagy jobbakat kellett volna kérnie érte. Neki ennél sokkal nehezebb volt. Az étel egészen elviselhető volt. Talán még vissza fog térni ide, ha éppen ráér.

 Zsebében megrezdült a telefonja, jelezve, hogy valaki igyekszik elérni. Nem gyakran csördült meg a telefonja, szinte soha. A képernyőn egy ismeretlen szám tűnt fel, és Jake kíváncsiságból a zöld gombot nyomta meg.

 - Haló, itt Adrian Denton! - mondta gépies hangon az álnevét. Rengeteget használt, szinte mindenhol máshogy mutatkozott be, és mindegyikhez voltak hamisított iratai. Az igazit nem használta, hiába szerette, nem kockáztathatott, hogy a vezetéknevéről felismerje valaki. 

 - Szia Jake Dearman! Georgo beszél - szólt bele a telefonba az ismerős mély hang, amitől titkon mindig kirázta a hideg. 

 - A főnök elmondta, mi a terv? - kérdezte fagyosan, tetetett magabiztossággal.

 - Igen - mondta.- Hol és mikor támadjalak meg?

Jake feszülten az órájára pillantott, ami fél egyet mutatott. Kis habozás után újra a telefonba szólt.

 - Egy óra múlva a Twyford Road-on. Ott lesznek, ne késs!

 - Számíthatsz rám - azzal letette a telefont.

Amint a vonal megszakadt, Jake ráébredt, hogy túl messze van a Twyford Road-tól, hogy kényelmesen odaérjen, így bosszúsan belapátolta a száján az ételt, visszavitte a tálcát, majd fizetés nélkül távozott. 

***

A tömegközlekedés utálatos egy dolog, pláne ha ebédidőben próbálunk meg felpréselődni a buszra. De szerencsére végül odaért a Twyford Road-ra, időben, azonban Georgonak nyomát sem látta, pedig ideje lenne, hogy megjelenjen, különben lekésik a jelenetet. Annak a lakásnak amelyet már hónapok óta figyelt, megrebbent a függönye és egy női alak tűnt föl mögötte. Sosem látta ezt a lányt, pedig majdhogynem az egész bandát ismerte látásból, némelyiknek a nevét is tudta, sőt, még a kedvenc italukat is fel tudta volna sorolni. Éppen a zebránál várakozott, hogy ne váljon gyanússá, és mikor zöldre váltott a lámpa, sietősen lelépett az útra. Elment az utca végéig, majd vissza, a háztömb elé, majd újra a zebrához. Semerre sem látta a csapatot, vagy Georgot. Kezdett türelmetlen lenni, így rágyújtott egy cigarettára, és újra beállt a zebrához. Zsebében ismét megrezzent a telefon, így mikor a lámpa zöldre váltott, nem indult el. Georgo smst küldött, így megnyitotta, majd olvasni kezdte:

Az újságárus mögött vagyok, egy magazint bújok. Köhögj, ha indulhatok. Ne félj, hagylak nyerni. G.

Jake ezek után törölte az smst, a híváslistát, majd egy hirtelen gondolat után kitörölt a telefonjából minden változtatást, visszaállítva az alapbeállításokat. Ez egy biztonsági intézkedés volt, ha nem is sikerül a terv, de a telefonjából még ha sikerülne is azt feltörni, ne derülhessen ki semmi. Miután végzett, Jake álcselekvés után nézett, hogy egy pillanatra se tűnhessen gyanúsnak. Az órájára nézett, és várt. Végre valahára a házból kezdtek szállingózni az emberek, mind másfele. Mikor Jake úgy vélte elég szemtanú van, köhintett egyet, majd hétköznapian tovább vonult az utcán, közelebb érve a bandához. Hallotta maga mögött Georgo súlyos lépteit, de úgy tett, mintha nem is vette volna észre. 

 - Nézz szembe velem! - kiáltott utána Georgo, mire merev testtartással megfordult, és dacosan szembe nézett a két méter magas, dühös csoporttársával - Most majd megtanulod, milyen az érzés, amikor már te magad fogsz könyörögni a halálért! - lehelte fenyegetően fölé magasodva. 

Mielőtt bármit is tehetett volna, Jake ökle lecsapott a bandatársa orrára, ami fájdalmas reccsenéssel válaszolt. Georgo arcát vér lepte el, mire az elképedten az arcához nyúlt, és mikor eljutott a tudatáig állapota, rárontott Jakere. Valószínűleg már nem érdekelte, hogy az egész színjáték, csak az érdekelte, hogy fájdalmat okozhasson a fiúnak. Vaskos öklét hátralendítette, látszott, hogy minden erejét beleadja az ütésbe, ám Jake nem várhatta meg, hogy az arcához érjen, valószínűleg elájulna. De ebből a verekedésből győztesen kell kikerekedjen, különben végzetesen elszúrja. Ha kiderül, ki is valójában, megölik. Ezt pedig nem hagyhatja. Fürgén elhajolt az első, második de még a harmadik ütés elől is, amivel csak tovább hergelte a dühös óriást. Jake nem véletlenül került ki a verekedésekből győztesen: kiszámíthatatlan maradt, gyors és okos. De ebben a párbajban nem volt elég a kiszámíthatatlanság ekkora erőfölénnyel szemben. Georgo ütése célba ért, majd a hozzá párosult gyomorszájon rúgás is megtette a hatását: Jake földre kényszerült, Georgo pedig ezzel a lendülettel fölé kerekedve ütötte, ütötte és ütötte. Nem tudta volna megmondani abban a pillanatban, hogy hol van, vagy miért van ott. Agyáig csak a hasogató fájdalom jutott el, ami ellehetetlenítette számára a koncentrációt, amire mindig is támaszkodott. Bőrén meleg folyadékot érzett...talán vért? Valószínű. Aztán egy pillanat alatt vége lett mindennek. Újra levegőhöz jutott, a kellemetlen nyomás legördült a mellkasáról. Az intenzív fájdalom megszűnt, már csak az utóhatása maradt meg. Egy gyönyörű lány hajolt Jake teste fölé. Ovális arcát hátközépig érő dús, arany fürtök keretezték, amik most előre omlottak, majdnem eltakarva arcát. Aranybarna szemeiben szórakozott fény csillant, telt ajkán pedig huncut mosoly bujkált. Két kezét kinyújtotta Jake felé, aki erőtlenül megragadta azokat, és talpra evickélt.
 - Önvédelem lexikon kezdőknek, első fejezet - szólalt meg csilingelő hangján, Jakenek pedig percekbe telt, mire felfogta, mit hallott.