2. fejezet- Egy különleges könyv

Drága olvasóim! El sem tudjátok hinni, mennyire boldog vagyok! 9 egész feliratkozó (nem mintha lehetne fél feliratkozó, az egy kicsit morbid lenne) a kattintások és pipák az egekben, van egy rendszeres kommentelőm, és még egy díjat is kaptam! Pedig még csak az első fejezetig volt fent! 

Köszönöm a blog első díját Dorinaanak és szerecsendionak! <3

Szabályok:

Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad.

Tedd ki a képet az oldaladra, majd másold át a kérdéseket a díjátadónak az oldaláról!

Válaszolj a kérdésekre, tegyél fel kérdéseket!

Küldd tovább maximum öt írónak.

Az első kipipálva!

szerecsendio:

1.Kedvenc blogod linkje?

2.Mit csinálsz a nyáron?

3.Hány blogod van?

4.Mióta írsz?

5.Zárkózott típus vagy, vagy könnyen barátkozó?

Dorinaa:

6.Ki a legnagyobb példaképed?

7.Szereted a vámpírnaplókat?

8.Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?

9.Gondolkodtál már azon, hogy a blogodat, ne csak interneten lehessen olvasni?

10.Kedvenc édességed?

Második kipipálva!

1. Hú...ez nehéz kérdés! Mostani szeszélyemnek megfelelően két kedvencem van: Criminal love, The fight for true love. 

2. Amikor itthon leszek akkor bőszen blogolok, olvasok, és igyekszem mindenre időt szánni, amire nem ment a kapkodással és rohanással teli hétköznapokban. Csavargok, barátnőzök...Meglátogatom a rokonaimat, nagyszüleimnél leszek egy csomót, vigyázok unokatestvéreimre, és megyünk a Balatonra punnyadni a napon. Meg kirándulunk...mozgalmas lesz! Annyira várom! :)

3. Három. Egy fanfiction, de azt szüneteltetem, mert nincs hozzá kedvem, van ez, és még egy kritikás blog büszke szerkesztője is vagyok! 

4. Olyan...nyolc éves korom óta? Meséket írtam, és egy "regényt" a sellőkről. Vissza olvasva nagyon vicces gondolataim és stílusom volt, jókat nevettem rajta!

5. Nagyon könnyen barátkozom, egy nap alatt a szívembe tudom zárni azt, aki nekem szimpatikus!

6. A legnagyobb példaképem egyértelműen Leiner Laura. Imádom a stílusát, a humorát, az élet felfogását, a munkásságát, a kedvességét...egy szóval: imádom.

7. Bolondulok érte! Ian Somerhalder forevör!

8. A célom, hogy sikeres és elismert írónő legyek, de most tökéletesen beérem, ha nektek tetszik az írásom!

9.Gondolkodni gondolkodtam, de nem hiszem, hogy kiadnák. Bár sosem lehet tudni. Én repesnék az örömtől, hogyha könyv formájában is lehetne olvasni a blogom.

10. Egyértelműen a csokiszuflé! Egy bögrényi csokis süti, amibe ha beleszúrod a kanaladat, akkor a közepe kifolyik. Folyós csoki...mhmm!

Sajnos az utolsó két lépést ki kell hagynom, ugyanis nem régiben kaptam egy díjat a másik (szüneteltetett) blogomhoz, és mindenkinek körbeküldtem, akiket én olvasok. (Kivéve a több száz díjjal rendelkező tehetséges design-nal és a kritikákkal foglalkozó blogoknak nem, mert úgy érzem, hogy még egy plusz díj számukra nem jelent sokat.) Mivel a bloggerinák még ki sem rakták a díjat, ezért nem küldenék megint, mert furán venné ki magát. Szóval bocsánat, de akkor ezt kihagynám!

És akkor következzen a 2. fejezetem, remélem elnyeri a tetszéseteket, és megérdemlek hozzá egy-két kommentet vagy pipát! Jó olvasást! I love you all! Anna:)

Nem voltam képes lehunyni a szememet, egész testemet átjárta az adrenalin. Nem sikerült elhinnem, hogy tényleg eljöttem otthonról, és tényleg egy romhalmazban lakok majd mostantól. Ide akkor jártam ezelőtt, amikor olvasni szerettem volna. Borzasztó ritkán jöhettem ide, mivel szinte minden időmet elvette az iskola, a munka és Rebbeca, de azok a ritka délutánok voltak a legcsodálatosabbak, amikor ide jöhettem elmenekülni a való világ elől. Engem csak Hero szeretett! Édesen dorombolt a hasamon, amíg a rothadó, rogyadozó mennyezetet bámultam magam fölött. Rosszabb is lehetne! Van, aki a főtéri padon lakik, és komolyan vágyna egy ilyen menedéket nyújtó helyre. Ilyenkor a legtöbben az alkoholba, cigarettába és drogba menekülnének a helyemben. Ki tudja, lehet, hogy velem is ez fog történni, ha rövid időn belül nem mászok ki ebből a mély és sötét gödörből!
- Mindent megteszek, ami tőlem telik, hallod Hero? Kiszabadulunk innen! Lesz egy lakásunk, egy szép helyre járok majd dolgozni, talán egy nap még egyetemre is járhatok! Lesz egy kényelmes, puha párnád, és garantálom neked, finom macskaeledellel etetlek degeszre!-suttogtam a macskának keserű mosollyal az arcomon. Hero rám emelte nagy, fekete szemeit, és egy aprót nyávogott. Vajon értette azt, amit mondtam neki? Sokkal rosszabb is lehetne, ha nem lenne itt nekem Hero. Nem sok hajléktalan mondhatja el magáról, hogy van egy olyan cicája, akivel tökéletesen megértik egymást. Az ütött-kopott karórámra pillantottam, ami fél hetet mutatott. Csalódottan leemeltem magamról a cicát, és a sporttáskámért nyújtottam a kezemet. Kivettem egy elnyűtt, fehér pólót és egy kopott farmert, ezeket gyorsan magamra kaptam, majd a lábamat belebújtattam egy ősrégi edzőcipőbe. Mosakodni víz hiányában nem tudtam, de a hajamat megtépkedtem egy hajkefével. Valahol fürödnöm csak kell...megvan! Tervként kirajzolódott előttem az iskolai tesi öltöző, ahol van zuhanyzó, tükör és mosdókagyló, mindezt pedig fokozza, hogy még meleg víz is folyik a csapból! Elhatároztam, hogy még mielőtt az iskolát elárasztanák a pénzes, elkényeztetett és mindenek fölött nagyszájú ribancok, még gyorsan belógok fürdeni. Így hát szaporáztam lépteimet a szörnyű, borzalmas és kegyetlen iskola felé. Ez az épület nyaralás lehet a népszerű és gyönyörű tiniknek, azonban egy magamfajtának hosszú-hosszú, egyszer talán véget érő szenvedés. Egy olyan lánnyal, aki úgy öltözködik, mint valami medve, és nem lengi körül a parfümfelhő, még önbizalma sincsen, nem állnak szóba a diákok. Ez van, ezt kell szeretni. Átléptem a suli kapuját, amit az oda állított portás nyilván nem vett észre, ugyanis az asztala mögött horkolt. Reméltem nincsenek sokan, így könnyen átlopakodhatok a tesi épületbe, ami külön volt választva az osztálytermek és az előadótermek épületétől. Szapora léptekkel rohamoztam meg a fürdőt, ahol gondosan bezártam magam mögött az ajtót. Mindent ledobtam magamról, hosszú, barna hajam egy szoros kontyba fogtam, és beálltam a forró víz alá. A testem talán csak most lazult el igazán, azóta, hogy eljöttem otthonról. Sosem gondoltam volna, hogy lesznek idők, amikor ennyire tudom becsülni a meleg vizet. Kétségtelen, én vagyok a világ legjobb körülmények között élő hajléktalanja! Boldog gőzfelhőbe burkolózó gondolataimat hangos vihorászás szakította meg. Ezt a hangot bármikor felismertem volna. A hangos vihogás minden bizonnyal Tinától származott. Ő volt az egyik legnépszerűbb liba az iskolában, a legrosszabb fajta! Van az a fajta népszerű, aki mindenkivel kedves és gyönyörű. Az ilyet mindenki szereti, és így lengi körbe a csodálat. Van, aki gyönyörű, viszont nagyon gonosz a hozzám hasonló lúzerekkel szemben. És van Tina, aki még csak nem is gyönyörű, teljesen átlagos kinézetű, viszont mindenkit eltapos maga körül, ezzel kivívva a tiszteletet és a félelmet. A nála idősebbek is félnek ellentmondani neki, inkább a kedvében járnak. A hangok egyre közeledtek a fürdő szoba csukott ajtajához, ami miatt átjárt a félelem.Gyorsan lerántottam a törülközőmet, és magamra tekertem, vadul próbáltam felszárítani a meleg vízcseppeket a bőrömről. Még pont sikerült magamra rángatnom egy bugyit és egy melltartót, mikor beléptek az ajtón. Tina állt legelöl, körülötte foglaltak helyet a talpnyalói. Lesajnálóan méregetett, majd talán a buta kis fejében leeshetett, hogy mit csináltam.
- Te itt zuhanyozol? - kérdezte lenéző pillantásokat lövellve felém.
- Igen. Talán baj? Szabályt sértettem? - kérdeztem vissza csípősen életemben talán először.
- Soha senki nem zuhanyzik itt! Még nem kezdődött el az első óra sem, vagyis le sem izzadhattál. Mit keresel itt? Olyan szegények lennétek, hogy nincs otthon víz?
- Nem tartozom neked magyarázattal! - mondtam egy kicsit bizonytalanabbul, mint az előbb. Persze ezt Tina rögtön megérezte, és már a karmaiban érezte a győzelmet.
- Milyen szánalmas! -  röhögött az egyik csatlósa, mire zavartan odakaptam a fejem.
- Itt fürdesz kisanyám? Otthon nincs fürdőszoba?
- Szerintem a fürdőszoba hiányával lehet a baj, borzalmasan bűzlik a csaj! - fintorodott el az egyik.
Megrogytam a rám nehezedő bántások alatt, és kétségbe esetten próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Nézzétek, olyan mint egy deszka! Rád férne egy kis plasztika, cica! - nyávogta az egyikük, én pedig gyorsan kapkodtam magamra a ruháimat.
- Milyen ruhák ezek? Egy hajléktalanról szedted le őket? - ez Tina egyik legjobb barátnője szájából harsant, ez fájt a legjobban.
- Lányok! - tette fel a kezét Tina, mire mindenki elhallgatott - Hagyjátok azt a szerencsétlen lányt! Látjátok milyen sovány, csúnya, és még szegény is! Igazán nem kell tovább rontanunk szegény helyzetét! Inkább érezzünk együtt! Nekünk legalább vannak szüleink!
Ez fájt a legeslegjobban. Megtalálták a gyenge pontomat, és kicsordult a könny a szememből. Őrjítő lassúsággal folyt végig az arcomon. Minden elcsöndesült körülöttem, pedig a többi lány nevetett, és ömlesztették rám a sértéseiket. A vállamon volt a táskám, egyedül álltam a ribancokkal szemben, akik megint győztek. Harcolni sem tudtam, nem is volt rá erőm. Megszólalt a csengő, mire hajukat hátradobva kilibbentek az öltözőből, én pedig megsemmisülten álltam továbbra is egy helyben. A könnyeim sorba követték egymást, mind új csíkot hagyva maga után a meggyötört arcomon. Lerogytam a földre, és halk zokogásba kezdtem. Mindenem fájt, elgyengültem teljesen. Tináéknak sikerült igazán a lelkembe gázolni, a szavaik újra és újra lejátszódtak bennem, nem tudtam kiverni őket a fejemből. Mérges voltam magamra. Megint nem tudtam megvédeni magam, újra hagytam, hogy porba tiporjanak, majd leköpjenek, és boldogan távozzanak. Ha visszatekerhetném az időt, egy pofont minimum kiosztanék mindenkinek! Miután csillapodott a zokogásom, igyekeztem bátorítani magam, hogy képes legyek bemenni az órára. Apa nem akarná, hogy a lánya összetörve fetrengjen a koszos kövön! Gyerünk, Leona, állj fel! Lábaim engedelmeskedtek, erőtlenül feltápászkodtam a hideg kőről. Vállra vettem a nehéz táskámat, és megindultam a másik épület felé, ahol a matematika órám már javában tartott.
- Miss Davis! Mégis mit képzel? Huszonöt perces késés? Üljön a helyére! - legyintett Mrs Taylor, és folytatta a lehetetlenül hosszú egyenlet megoldását, amit a többi diák meg sem próbált megérteni, látványosan unatkoztak helyette. Papírrepülők és galacsinok röpködtek össze-vissza a teremben, leveleket adogattak a padtársak, telefonon játszottak egyesek. Én pedig megtörten levágtam magam az utolsó székre a sarokba, a lehető legtávolabb a többi diáktól. Előráncigáltam a füzeteimet, és sebesen másoltam a táblán levezetett, félig kész egyenletet. Az egész napom így telt. Mint egy élőhalott elrángattam magam az órákra, ott pedig jegyzeteltem. Senkivel nem beszéltem, senki szemébe nem néztem. Suli után rohantam a gyárba, ahol már kerek négy éve "boldog" dolgozó vagyok. A játékgyárban csupán annyi a dolgom, hogy meghatározott ütemben rakosgassam a barbie babákat a dobozukba. Szörnyen izgalmas! Négy óra szenvedés után szabadultam, boldogan rohantam a könyvtárba. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, mélyen fellélegeztem. Megkönnyebbülten vettem az irányt a könyvek felé. Elmélázva húztam végig ujjaimat a könyvek poros gerincén, úgy sétáltam, míg meg nem akadt a szemem egy elég vastag és poros példányon. A környezetében minden könyv színes volt, rongyosra olvasott, mégis úgy tűnt, mintha ezt a könyvet életébe nem vette volna senki sem a kezébe. Fekete borítóján néhány fehér füst volt, cikornyás fehér betűkkel volt feltüntetve a címe.
- Az őrangyal - suttogtam magamba.
Óvatosan a kezembe vettem, és a hátlapját fordítottam fel, de csak egyetlen mondat árválkodott a nagy feketeségben.
- Ebben a kötetben egy különleges lány, Leona Davis kalandjait élhetitek át - suttogtam ledöbbenve.
Már éppen nyitottam ki a könyvet, hogy beleolvassak, de megjelent mellettem a szigorú könyvtáros nő.
- Zárunk, Leona! Vedd ki a könyvet, vagy rakd vissza, de haladjunk!
- Kiveszem - válaszoltam halkan, mire egy kicsit kedvesebben bólintott.
Meglepettségemet igyekeztem leplezni, és a pult felé vettem az irányt. Felmondtam a leltári számát, oda adtam az olvasó jegyemet, és magaménak tudhattam három hétre a különös könyvet. Haza felé újult erővel ballagtam. A kíváncsiság hajtott, utána akartam járni a furcsa könyvnek. Lehet végül is más embernek is Leona Davis a neve, de mégis, ez a könyv mintha komoly titkokat őrizne, nyugtalanságot szült bennem. Kapkodtam a dróttal, így nem is sikerült elsőre kinyitni az ajtót, de végül csak bejutottam valahogy. Hero jött üdvözölni, én pedig le is guggoltam mellé megsimogatni, de most nem olyan hosszan, mint hajnalban. A szalmaágyamra vetettem magam, és elővettem a könyvet. Fellapoztam az első oldalt. Semmi könyvkiadó, író vagy forgalmazó nem volt feltüntetve, csak cikornyás fekete tintával írt cím díszelgett az első oldalon. Lapoztam, és hangosan felolvastam a pár szavas előszót.
- Ez a könyv életeket változtathat meg, örök élményt jelenthet, azonban csak saját felelősségre olvassa! Senki sem vállal felelősséget az elkövetkezendőkért. Azonban kár kihagyni Leona Davis kalandját, nemde?
A torkomban gombóc keletkezett, alig kaptam levegőt, mohón lapoztam a következő oldalra. Már éppen olvastam volna az első szót, amikor a könyv remegni és izzani kezdett. Először fakó narancssárga fénnyel, majd szép lassan vakító fehérbe váltott. A könyv lapja hullámzott, és gyűrűk keletkeztek raja, mint a víz tükrén. A betűk összemosódtak, az arcom pedig egyre közelebb került a kötethez. Betűk, majd szavak kavarogtak a szemem előtt, mindhez egy-egy hang, vagy kép párosult. Sikolyokat és boldog nevetéseket , egy énekes madár boldog csivitelését, a szél finom süvítését, vihar hangját hallottam. Felhőket és csillagokat láttam magam körül, és veszélyes békességet éreztem. Aztán mintha a testem egy pillanatra összeszorulna, talán beleférne egy dióhéjba. Süvítés és cuppanás. Mintha átkerültem volna valamin, más lett minden.
De még nem mertem kinyitni a szemem...